„Kulcsár Attila ausztriai kiadatásának engedélyezéséről, az osztrák igazságügy-miniszter döntéséről Magyarországon hivatalos értesítés először az Igazságügyi Minisztériumhoz érkezik. A kiadatás végrehajtása ügyében viszont a bécsi kollégák már az Interpol Magyar Nemzeti Irodájával veszik fel a kapcsolatot” – magyarázta a szakember, aki kérte, hogy ne nevezzék meg.
Az átadás pontos idejét és helyét a kiadó állam hatósága határozza meg, amennyiben szomszédos országról van szó. Az átadáson jelen van a magyar Interpol iroda munkatársa, a köröző hatóság képviselője – ez Kulcsár Attila esetében az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága -, továbbá a biztonságos továbbszállításhoz nélkülözhetetlen rendvédelmi dolgozók, többnyire a Készenléti Rendőrség kommandósai.
Wolfgang Pöschl, a bécsi legfelsőbb tartományi bíróság alelnöke csütörtökön az osztrák hírszolgálati irodának elmondta: elméletben már bármikor kiadható Magyarországnak Kulcsár Attila.
A hírügynökség arról adott hírt, hogy az osztrák igazságügyi minisztérium szabad utat adott Kulcsár Attila kiadatásának, akit azzal gyanúsítanak, hogy 88 millió euró értékű összeget sikkasztott el a bank ügyfeleinek a pénzéből.
Kulcsár Attilát tavaly júliusban fogták el a magyar rendvédelmi szervek közreműködésével az osztrák hatóságok. Az osztrák kiadatási bíróságok több fokú eljárásban már korábban határoztak arról, hogy sok százmillió forintos sikkasztás, illetve okirat-hamisítás gyanúja miatt kiadható a bróker. Ez után született meg az osztrák igazságügy-miniszter döntése.
Bánáti János ügyvéd, Kulcsár Attila magyarországi jogi képviselője az MTI érdeklődésére elmondta: a bróker kiadatásakor a magyar hatóságok őrizetbe veszik, ezt követően 24 órán belül meg kell történnie az első gyanúsítotti kihallgatásnak. Erről pedig értesíteni kell a gyanúsított védőjét is, hogy jelen lehessen.
Bánáti János nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen ügyvédi tanácsokkal látja majd el védencét a vallomástételt illetően.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha ügyfele hozzájárul, a gyanúsítotti kihallgatásról utólag tájékoztatást fog adni a nyilvánosság számára.
Bánáti János hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben sem a védelem, sem a gyanúsított nem kívánt olyanfajta különbségtételt tenni a bűnüldöző hatóságok közt, hogy melyik előtt tesz vallomást, és melyik előtt nem.
„Ez a sajtó ötlete volt, de számunkra nem szempont, hogy rendőrök vagy ügyészek folytatják-e az eljárást” – tette hozzá Kulcsár Attila ügyvédje.
Ugyanakkor Bánáti János azt is megjegyezte, hogy általában a védői taktika része lehet, hogy a terhelt nyomozati, ügyészi vagy bírói szakban kíván-e először megszólalni.
Attila, a hun nagyfejedelem és Tápiószentmárton rejtélye















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!