Az ország gondjain segítő javaslatokat tesz a Fidesz

Rendhagyó politikai nagygyűlést rendez ma a Fidesz a Budapest Sportarénában, ahol telt ház előtt jelenti be Orbán Viktor azokat a javaslatokat, amelyekkel pártja az ország legégetőbb gondjain kíván segíteni. Az esemény egyben pontot tesz a több éve zajló néppárti átalakításra, amelynek eredményeként a Fidesz a legszervezettebb politikai erő a térségben – hangsúlyozta Kövér László választmányi elnök.

Magyar Nemzet
2004. 03. 27. 7:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezárul a szövetségi gyűléssel a Fidesz néppárttá alakulásának több éves folyamata – fogalmazott Kövér László, az országos választmány elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: először az 1992-es pécsi kongresszuson vetődött fel az a gondolat, hogy a Fidesz ne csupán egy szűk, ifjúsági rétegpárt legyen, hanem olyan politikai erő, amely a társadalom minden rétegét képes megszólítani. A politikus az 1998–2002-es kormányzati időszakot nevezte igazi próbatételnek, amelynek végén a nem várt választási vereség megmutatta, hogy széles társadalmi beágyazottság és kapcsolatrendszer nélkül nem lehet igazán eredményes egy néppárt. – Mostanra elmondható, hogy a Fidesz az ország, sőt a volt szocialista térség legjobban szervezett pártja, amely 25 ezres taglétszámmal és 779 helyi szervezettel rendelkezik – fejtette ki Kövér László. A Fidesz támogatói köréről szólva kiemelte, hogy nem csak azoknak az együttműködésére számítanak, akik formálisan is beléptek a szervezet soraiba. Rajtuk kívül szövetségesük közé tartoznak azok is, akik ugyan a polgári oldalt gyarapítják, „de sem ma, sem pedig a jövőben nem szeretnének semmilyen politikai szervezet tagjai lenni”.

– Számítunk azokra is, akik a Fideszen kívüli szervezetekbe tömörültek és akiket nem kifejezetten szokás a kereszténydemokrata, nemzeti jobbközép pártokhoz sorolni – tette hozzá.








Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.