A Fidesz csak abban partner a K&H brókercégének ügyében, hogy derüljön ki az igazság, s a felelősök rács mögé kerüljenek – jelentette ki Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. – Mi egyetlen dologban vagyunk hajlandók együttműködni, abban, hogy az igazság kiderüljön, és azok, akik ebben a bűncselekményben aktívan részt vettek, akik ennek a bűncselekménynek az elkövetői voltak, azok a rács mögé kerüljenek – hangsúlyozta az ellenzéki politikus, hozzátéve: abban partnerek, hogy neveztessék meg az a személy, akit politikai felelősség terhel azért, hogy ez megtörténhetett.
A Fidesz frakcióvezetője bírálta a szocialistákat amiatt, hogy a brókerbotrányt vizsgáló parlamenti bizottság ülésén nem támogatták a meghallgatásokról szóló döntéshozatalt tartalmazó napirendi javaslatot. – Elmenekültek, mert nem akartak szembesülni a válaszokkal. (...) Miért akadályozzák azt meg, hogy a szocialista politikusok, akik esetleg érintettek lehetnek ebben (...), legalább a bizottság ülésén tisztára mossák magukat és legalábbis válaszoljanak azokra a kérdésekre, amiket föltettünk? – tette fel a kérdést. – Normális demokráciában, normális médiaviszonyok között ez egy kormány bukását eredményezné, ha ezekre a kérdésekre nem lenne hajlandó válaszolni – mondta Áder János.
- Az, hogy ez a kérdés ma már nem szerepel a legfontosabb politikai kérdések között, azt mutatja, bizony, komoly erőknek áll érdekében eltüntetni ezt az ügyet az érdeklődés középpontjából, komoly erőknek áll érdekében, hogy megakadályozzák mind a parlamenti, mind a rendőrségi vizsgálat sikerességét – hangsúlyozta Áder, hozzátéve: sajnálja, hogy bizonyos médiumok ehhez aktívan falaznak.
Orbán Viktor szerint ideje lenne a józan észre hallgatni, Brüsszelnek továbbra is Ukrajna a legfontosabb















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!