A Baumag Szövetkezet mintegy 300 károsultja tüntetett ma délelőtt a Pénzügyminisztérium illetve az APEH központi épülete előtt. Petícióikban azonnali intézkedéseket követelnek a helyzet megoldására.
Patyi István, a befektetők képviselője az MTI-nek elmondta: a pénzügyminiszternek, mint a pénzügyek feletti ellenőrzés első számú felelősének címzett beadványban a betétesek védelmét kérik és kifogásolják, hogy öt hete beadott petíciójukra a mai napig nem kaptak választ, holott a törvény 30 napot ír elő. Kijelentette: a 18 ezer betétes mintegy 40 milliárd forintjához nem jutott hozzá, mert a szövetkezet elnöke zárolta a visszafizetéseket és törvénytelenül nem hajlandó összehívni a közgyűlést, miközben a tagok befektetett pénzük elherdálását kénytelenek szemlélni.
- Mit tesz ebben a helyzetben a pénzügyminiszter és a kormány? Csak asszisztál az egyszerű, többségében nyugdíjas emberek kirablásában? – tette fel a kérdést Patyi István, majd így folytatta: Hogyan működhetnek legálisan banki tevékenységet végző cégek hosszú éveken keresztül ellenőrizetlenül, ki ezért a felelős?
A demonstrálók ezután a József Nádor térről átvonultak a Széchenyi rakpartra, az APEH központi épülete elé. Az adóhatóság elnökéhez címzett petíciójukban azt kérik, hogy a 18 ezer szövetkezeti tag méltányosságból ne fizessen adót, mivel pénzük bentragadt a szövetkezetnél. Patyi István felhívta a figyelmet arra, hogy szövetkezeti befektetéseik után a tagok már megfizették a forrásadót, most pedig minden befektetett vagyonuk elveszni látszik.
Megerősítette, hogy a múlt vasárnap a Parlament előtt megtartott demonstráción hozott döntésük értelmében szervezik a tüntetést a brüsszeli EU Parlament elé. A jelenlegi helyzet alapján a május 1-je körüli napokban legalább két autóbusznyi, mintegy 100 szövetkezeti tag utazhat el, hogy német, angol és francia nyelvű petíciójukban hívják fel a figyelmet kilátástalannak tűnő helyzetükre és a magyarországi korrupcióra.
A befektetők képviselője közölte: vasárnap délután újra demonstrálnak a parlament előtti Kossuth-szobornál.
Attila, a hun nagyfejedelem és Tápiószentmárton rejtélye















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!