Az elmúlt két évben Magyarország kikerült a csatlakozásra váró országok élvonalából. Éltanulóból, felkészült jelölt országból a szocialisták kormányzása alatt Magyarország a középmezőny végére csúszott – jelentette ki Szájer József pénteken.
Ezért jelenhetnek meg olyan vélemények az európai nyilvánosságban, hogy Magyarország nem érett a csatlakozásra – tette hozzá a képviselő. Szájer József közölte: a kormány által az elmúlt két évben elkövetett hibák megbosszulják majd magukat az uniós csatlakozást követően. A politikus a hiányosságok között említette a kormány és a parlament viszonyának szabályozását. A Fidesz csak akkor tudja elfogadni az ebben az ügyben beterjesztett törvényjavaslatot, ha az a jelenleg létező parlamenti ellenőrzésen túl további eszközöket biztosít az Országgyűlésnek a kormány ellenőrzésére – mondta.
Ellenkező esetben mi nem asszisztálunk olyan törvény elfogadásához, amely a parlamentet kizárja az európai uniós döntéshozatali folyamatból – közölte Szájer József. A képviselő azt mondta, hogy a kormány elmulasztotta az uniós csatlakozás kapcsán a lakosság alapos és részletes tájékoztatását, és ezzel „védtelenné tette” a magyar állampolgárokat az integrációs kihívásokkal szemben. A Medgyessy-kormány ahelyett, hogy segítő programokat fogadott volna el az uniós csatlakozás által veszélyeztetett társadalmi csoportok megsegítésére, válságmenedzselésbe fogott – közölte.
Szájer József kritizálta a kifizető ügynökségek működését, és az uniós pénzeket ellenőrző rendszer is csak május elsejétől üzemel. A kormány az utolsó pillanatra hagyta azon intézmények működőképessé tételét, amelyek az európai uniós plusz források szempontjából fontosak – mondta a politikus.
MTI
A magyar kormány és a NAK megmenti a Bászna Gabona Zrt. miatt bajba került gazdákat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!