Hétfőn választja meg a parlament az ORTT tagjait

Az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésének hétfői napján megválasztja az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökét és tagjait – mondta Szili Katalin. A parlament elnöke közölte, hogy a köztársasági elnök és a miniszterelnök szerdán megtette együttes javaslatát az ORTT elnökének személyéről.

MNO
2004. 03. 25. 18:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mádl Ferenc és Medgyessy Péter Kovács Györgyöt, az ORTT irodája főigazgatóját jelölte a médiahatóság elnöki posztjára.

„Azt szeretnénk, ha a hétfői napon még az esküt is letehetnék és a keddi napon megkezdhetnék a munkájukat” – jelentette ki a házelnök.

Szili Katalin elmondta, hétfőn sor kerül az MTV-kuratórium új tagjának megválasztására, mivel Haraszti Miklós az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetben (EBESZ) betöltött posztja miatt lemondott tagságáról, helyére Rajk László volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőt választják meg. Haraszti Miklós a közelmúltban vette át az EBESZ médiaszabadság-képviselői hivatalát.

A házelnök közlése szerint a kormány sürgősséggel kérte napirendre venni a parlament és a kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló törvényjavaslatot, amelyről hétfőn még négypárti egyeztetés lesz.
Elmondta, a házbizottság ülésén szó esett arról is, hogy május elseje és június 19-e között az Európai Parlament ülésén a magyar országgyűlési képviselők már nem megfigyelőként, hanem teljes jogú tagként vesznek részt.

Az Országgyűlés elnöke közölte, arra kérte a frakciókat, április 5-ig alakítsák ki álláspontjukat, hogy megerősítik-e erre az időtartamra a jelenlegi képviselőket. Hozzátette: több frakció jelezte, hogy meg fogja erősíteni a jelenleg megfigyelőként jelen lévő képviselőit.

A befektetők és a betétesek védelméről szóló, úgynevezett PSZÁF-törvényről elmondta, kijelölte „az alkotmányügyi és a költségvetési bizottságot arra, hogy az Alkotmánybíróság határozatának megfelelően, módosító javaslatot terjesszen a Ház elé”. Hozzáfűzte: a módosító javaslatról tartott vitára várhatóan az április 5-i héten kerül majd sor.

A tavaly decemberben elfogadott, de ki nem hirdetett jogszabályról azért kell újra tárgyalnia a törvényhozásnak, mert az Alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek találta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöke és helyettesei megbízatásának megszűnésével kapcsolatos rendelkezéseket.

A házelnök közölte, a Fidesz által kezdeményezett, Értékteremtő nyugdíjasok, értékvesztő kormányzat című politikai vitanapra április 7-én kerül majd sor.

Szili Katalin a Képviselői Irodaházban látható Bernáth Aurél-freskóról elmondta, a házbizottság elfogadta a kulturális bizottság állásfoglalását, amely a festmény méltó bemutatását szorgalmazta, ezért „a lepel nem kerül visszahelyezésre”. Hozzátette, „egy kis kiadvánnyal fogjuk még esetlegesen az odalátogatókat tájékoztatni arról, hogy ez a műalkotás mit tartalmaz”.

A házelnök elmondta, hogy április 15-én négypárti delegáció képviseli az Országgyűlést a volt auschwitzi haláltábor 18. barakkjában megnyíló magyar állandó kiállítás megnyitóján – adta hírül az mtv.hu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.