IHM-támogatás határon túli magyaroknak

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) az idén 300 millió forinttal támogatja az információs társadalomba való bekapcsolódását a határon túli magyaroknak – közölte a tárca politikai államtitkára. Csepeli György elmondta, hogy ugyanerre a célra tavaly 200 millió forintot fordított a minisztérium.

MNO
2004. 03. 24. 11:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár a támogatás fontossága kapcsán elmondta, az információs társadalom nem ismer állam- és egyéb határokat, illetve korlátokat, s ezért lényeges, hogy annak minél többen részesei lehessenek – adta hírül az mtv.hu.

Az államtitkár az IHM prioritásaival összefüggésben megemlítette, hogy az idén az év végén a Közháló program keretében 2.508 olyan internetes végpont működik majd, amelyeken az állampolgárok elérhetik világhálót. Az elmúlt év végén 1.308 végpont volt, 2006-ban pedig a tervek szerint már 7.293 működik.

A tárca folytatja a Nemzeti Digitális Adattár (NDA) felépítését is. Az NDA révén a felhasználók digitalizált tartalmakat érhetnek el, s így megismerkedhetnek például a közgyűjtemények, könyvtárak anyagaival, s határon túli anyagokhoz is hozzájuthatnak.

Az államtitkár a sajtótájékoztatón beszámolt a hét végi brüsszeli útjáról is, ahol megnyitotta a magyar információs társadalom építéséről szóló kiállítást.

Ezzel összefüggésben emlékeztetett arra, hogy Magyarország, illetve az itteni szerveztek 2004 és 2006 között az uniós gazdasági versenyképességi, valamint a humán erőforrás operatív program keretében több milliárd forinthoz juthatnak hozzá akkor, ha megfelelő pályázatokat nyújtanak be – adta hírül az mtv.hu.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.