Kivonult az ellenzék a Pest Megyei Közgyűlésről

Kivonultak pénteken a Fidesz és a többi ellenzéki párt képviselői a Pest megyei Közgyűlés üléséről. Az ellen tiltakoztak, hogy a közgyűlés szocialista elnöke levette a napirendről a megye regionális átalakításáról szóló javaslatot.

MTI
2004. 03. 26. 15:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tiltakozóknak Szemkeő Judit által aláírt dokumentuma szerint a Fidesz, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ), a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE), valamint a MIÉP frakciójának álláspontja szerint a lépéssel megfosztották őket a lehetőségtől, hogy kifejtsék véleményüket a régió kérdésében, s így sérült a demokrácia.

Zajlik a vita, hogy a Budapest és Pest megye alkotta közép-magyarországi régió szétváljon-e vagy se, emlékeztettek az ellenzéki képviselők.

Szabó Imre, a Közgyűlés MSZP-s elnöke az MTI megkeresésére elmondta: kérdésnek a napirendről való törléséről az után döntött, hogy megkapta Juhász Endre, az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter levelét. A miniszter felhívta figyelmét, hogy a regionális átalakulásról az EU májusban miniszteri értekezleten tárgyal Brüsszelben. Azon a találkozón döntenek a regionális besorolásról, illetve a régiókat szolgáló kohéziós alapok 2007 utáni rendszeréről. E döntések hosszú távon meghatározhatják, mi az előnyösebb Pest megyének: ha a fővárossal közösen, ha magában, vagy ha más megyékkel együtt alkot régiót.

A májusi értekezlet után nagyobb biztonsággal lehet majd erről dönteni – húzta alá az elnök. A kérdés megvitatásából a közgyűlés ellenzéki képviselői sem maradnak ki, hiszen a pénteki ülés ügyrendi javaslata szerint a kérdés júniusban mindenképpen napirendre kerül – hangoztatta Szabó Imre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.