Az egybegyűlteket köszöntő és a gyűlést megnyitó Kövér László úgy fogalmazott, hogy a Fidesz most válik igazán komoly, felelősséget vállalni képes szövetséggé. Hozzátette ugyanakkor, hogy lélekben a Fidesz alapítói még mindig fiatal demokraták.
Kövér László beszélt arról, hogy annak idején 1988-ban miért érezték fontosnak és szükségesnek a Fiatal Demokraták Szövetségének megalakítását. Mert úgy éreztük elég volt, mert értelmes munkát, élhető jövőt akartunk – fogalmazott.
Mint mondta, tudták, hogy akkor az ország vezetői egy a magyarhoz közel álló nyelven, számukra érthetetlen módon hadoválnak ahelyett, hogy a súlyos problémákról beszéltek volna.
Mert undorodtunk egy olyan világtól, amelyben az idegen érdekeket se szolgáló vezetők, csak akkor hazudtak, amikor mozgott a szájuk – vélte a választmányi elnök.
Mint mondta: a Fidesz alapítói nem akartak a kilátástalanság elől az emigrációba, vagy az alkoholba menekülni. Nem akartuk, hogy 10-16 év múlva is ugyanaz a dal legyen. Leszögezte: olyan új Magyarországot akartak, ahol a kül-, bel- és gazdaságpolitikában a nemzeti önérdekűség a meghatározó. A politikus hangsúlyozta, hogy túl a sikereken, bukásokon, újrakezdéseken most újra szövetséget kötnek. Mint mondta, a Fidesz mostanság válik igazán komoly, a nemzetért hosszabb távon, több választási cikluson átívelő módon felelősséget vállalni képes politikai közösséggé, szövetséggé.
Kövér László arra is felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a napokban lemondott Varsóban a szocialista miniszterelnök és kormánya. De a varsói gyors minden kétséget kizáróan elindult visszafelé – tette hozzá. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hajrá szövetség! – felkiáltással zárta köszöntőjét Kövér László.
A Budapest Sportarénában zajló szövetségi gyűlésen több mint 12.500-an vannak jelen.
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!