A forint 2004 januárjában az előző év azonos időszakához képest a főbb devizákkal szemben 8 százalékkal leértékelődött: a forgalomban meghatározó súlyú euróhoz viszonyítva 11 százalékos gyengülés, míg a mintegy 14 százalékos arányt képviselő dollárhoz képest 7 százalék körüli erősödés volt tapasztalható – írja a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése.
A statisztikai adatok szerint az export volumene a gépek és szállítóeszközök körében közel 25 százalékkal nőtt. A gépkivitel több mint 80 százaléka az Európai Unióba irányult. A híradás-technikai termékeknek köszönhetően negkétszereződött a fejlődő országokba irányuló gépexport. Az élelmiszerek, italok és dohány exportja a tavalyi stagnálást követően 2004 januárjában 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Jelentős mértékben nőtt az Európai Unióba és a Japánba irányuló hús- és húskészítmény-, valamint a Svájcba és Romániába irányuló gabonakivitel is – teszik hozzá.
A behozatal volumene a forgalom több mint felét jelentő gépek és szállítóeszközök körében 20 százalékkal emelkedett: számottevően bővült a híradás-technikai készülékek, valamint a villamos gépek importja. A fejlődő országok viszonylatában – különösen a Kínával, Koreai Köztársasággal és Malajziával megélénkülő forgalomnak köszönhetően – 50 százalékkal nőtt a gépbehozatal volumene. Az energiahordozó-import volumene nem változott: a kőolaj és a földgáz importjának csökkenését ellensúlyozta az elektromos energia növekvő behozatala.
A 3 százalékos kiviteli forintárszint-növekedésen belül a gépek és szállítóeszközök árszínvonala kissé emelkedett, míg az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportárszintje – főként a gabona jelentős árszintemelkedésének következtében – 10 százalékos növekedést mutat. Az 5 százalékos behozatali árszintemelkedésen belül a gépek és szállítóeszközök árszintje mintegy 3 százalékkal emelkedett: a legnagyobb árucsoportok, a híradás-technikai berendezések és a villamos gépek árszintje gyakorlatilag nem változott, a többi árucsoporté nőtt. Az energiahordozó-import árszínvonala – a földgáz jelentős árszintnövekedése és a kőolajtermékek mérsékelt árszintcsökkenése következtében – 8 százalékkal emelkedett.
A 2004 januári forgalom devizaárszintje – figyelembe véve a forintárfolyam változását – exportban több mint 4 százalékkal, importban 3 százalékkal csökkent – teszi hozzá a jelentés.
Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!