A Microsoft véleménye szerint az Európai Bizottság által folytatott vizsgálathoz benyújtott megoldási javaslatok több választási lehetőséget biztosítottak volna az európai felhasználóknak és szoftvercégeknek, mint a Brüsszelben közzétett döntés – derül ki a satjóközleményből. – A döntést megelőző, több hónapos tárgyalássorozat folyamán a Microsoft számtalan rendezési javaslatot terjesztett elő a médialejátszási funkciók jobb együttműködésére, és a Windows rendszerbe való integrálásával kapcsolatban. A Microsoft felajánlotta, hogy a konkurensek minden korábbinál jobban hozzáférhetnek a technológiáihoz. A Microsoft rendezési javaslata azt is tartalmazta, hogy a Windows operációs rendszerrel eladott számítógépekre három másik, nem a Microsoft által készített médialejátszó is legyen telepítve, ami több mint 1 milliárd konkurens médialejátszó terjesztését jelentené az elkövetkező három évben – írják.
A Microsoft szerint a bizottság döntése szűkíti a felhasználók lehetőségeinek a körét, és kárt okoz az európai szoftverfejlesztőknek, mindazonáltal készen állnak arra, hogy folytassák a tárgyalásokat. – A tegnap bejelentett döntés csökkentené a Windows funkcionalitását, és korlátozná a technológia integráltságát, pedig a felhasználók éppen ezeket szeretnék – teszik hozzá.
A cég fellebbezést nyújt be a bizottság döntése ellen a luxembourgi elsőfokú bírósághoz.
Attila, a hun nagyfejedelem és Tápiószentmárton rejtélye















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!