Örömmel nyugtáztuk, hogy a hívó szavak, a legfontosabb szlogenek: a munka, otthon, biztonság teljes mértékben egybevágnak azzal a törekvéssel, ami a Medgyessy-kormány és a Magyar Szocialista Párt tevékenységét jellemzi – fogalmazott Jánosi György a választmányi ülést követő sajtótájékoztatóján. E három fogalom alapvetően baloldali érték – tette hozzá a választmány elnöke.
Jánosi György szavai szerint mindez reményt ad arra, hogy a Fidesz elfogadja a kormányfő kezdeményezését egy közös, a munkahelyteremtést középpontba állító állásfoglalás kialakítására az európai uniós csatlakozás kapcsán. A szocialisták politikusa reményét fejezte ki, hogy a nagyobbik ellenzéki párt szövetségi gyűlése után új típusú ellenzék jön létre.
Biztos vagyok abban, örömmel üdvözli majd a Fidesz azt is, hogy április 1-jétől egy rendkívül jelentősen megemelt szociálpolitikai támogatásban részesülnek a pályakezdők, a fiatalok, a családalapításra önmagukat elszánók – tette hozzá Jánosi György.
Ugyancsak pozitívan ítélte meg, hogy a biztonság kérdéséről közös gondolkodás kezdődhet a Fidesszel. Ezzel összefüggésben közölte, a választmány ülésén Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár tájékoztatót adott a biztonságpolitika aktuális kérdéseiről. Biztonságban érezheti magát ma Magyarországon minden állampolgár – emelte ki a politikus.
Szólt arról is, hogy a forint erősödése, a jegybanki alapkamat csökkentése lehetővé teszi a lakáshitelek kamatának csökkentését.
Egy kérdésre válaszolva kifejtette, biztos abban, hogy az európai parlamenti választásig az MSZP visszaszerzi a társadalom bizalmát, és megnyeri a választást.
A címvédő mérkőzésén dőlt el, megvan a magyar válogatott Eb-középdöntős programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!