A nyomozás eddigi adatai szerint az áldozattal a saját szállásadója végzett, az idős embert ezért őrizetbe vették. A hajdúsági város rendőrségére még kedden délután jelentették be, hogy egy 65 éves debreceni férfi holtan találta a lakásában egy 44 éves ismerősét, akinek ideiglenesen szállást biztosított. Az ügy körülményeinek kivizsgálására a Debreceni Rendőrkapitányság államigazgatási eljárást indított.
Meglehetősen gyanússá vált ugyanakkor a nyomozók számára, hogy a holttest megtalálója ellentmondásosan adta elő az eset előzményeit és a felfedezés körülményeit, ráadásul a ruhája is véres volt. Szerdán ezért elvégezték az áldozat hatósági boncolását is, melynek során az igazságügyi orvosszakértő egyértelműen megállapította, hogy az elhunytat megfojtották.
A szállásadót ezért a rendőrök elfogták és előállították, majd emberölés megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben. A férfit – aki ellen egyébként több testi sértés bűntett miatt jelenleg is eljárás van folyamatban – a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon őrizetbe vették, egyúttal kezdeményezték előzetes letartóztatását is.
Kihúzták a lottót, egy szerencsés játékos csaknem 300 millió forintot nyert















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!