A Fidesz „a magyar gazdák helyzetének javítása, a versenyképesség erősítése, a nyugdíjak értékének jobb megőrzése, az egészségügy előrelépése és a gyógyszerárak kérdésében” várt volna tárgyalásokat – közölte az ellenzéki politikus a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége fórumát megelőző sajtótájékoztatón.
„Sajátos értékrendre vall, hogy ehelyett a kormányfő az EP-választásokat akarta megúszni a közös lista állításával, közvetlen köztársaságielnök-választással, amiket én kerülőutaknak gondolok” – mondta Pokorni Zoltán.
A Fidesz alelnöke közölte: „kerülőút az is, hogy a külügyminiszter-pártelnök a közéletet hiszterizálja”, amikor a szocialisták dolgának tartja „a Magyarországra fenyegető rasszista, szélsőséges nacionalista erők kezének lefogását”. Az EU-csatlakozással kapcsolatban Pokorni Zoltán azt mondta, hogy az uniós piaci versenyben a magyar gazdaság gyenge szereplői tönkremennek, és feltehetően nőni fog a legtöbb élelmiszer ára is. „Ami jó lesz: esélyt kapunk arra, hogy visszatérjünk az európai gazdasági és kulturális térbe” – tette hozzá.
Nincs új a nap alatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!