A TruSecure IT-biztonsági cég leányvállalata, az ICSA Labs nemrég adta ki a Computer Virus Prevalence Survey (Számítógépes Vírus-Elterjedtség Felmérés) névre keresztelt tanulmányt, melyben felmérték a tavalyi évben a vírusok által okozott anyagi károkat.
Eszerint a világszerte megkérdezett vállalatok közel harmada átesett a 2003-as év során egy komolyabb vírustámadáson, melynek következtében legalább 25 számítógépük fertőződött meg. A probléma elhárítása akár a százezer dollárt is elérhette cégenként (korábban ennek értéke 81 dollár környékén állt); a megkérdezettek mégis úgy tartották, hogy egy-egy ilyen eset ½csak½ 10 ezer dollárnyi kárral jár.
Larry Bridwell, az ICSA Labs tartalombiztonsági programmenedzsere a következőképp nyilatkozott: ½[...] A 2004. elején tapasztalt levelezőférgek sikeressége azt mutatja, hogy a [különböző] szervezetek nem készültek fel megfelelően az ártalmas kódok elleni védekezésre.½
Mindezt annak ellenére határozottan állítja Bridwell, hogy a felmérésben részt vevő vállalatok asztali számítógépeinek több mint 90 százalékán telepítve volt egy antivírus alkalmazás. A szakértő a látszólagos ellentmondást azzal véli feloldani, hogy hosszúnak tartja a vírusvédelmek elkészítésének és elterjesztésének idejét.
A felmérés egyébként 300, véletlenszerűen kiválasztott vállalat részvételével zajlott, s ennek során úgy találták, hogy ezek közül 92-nél következett be komolyabb vírustámadás – szemben a 2002-es 80-as értékkel. Még riasztóbb, hogy az összes számítógép közel 11 százaléka minden hónapban megfertőződött. Legtöbb gondot Blaster okozta, de a Slammer, a Sobig és a Klez is ½szép számmal½ képviseltette magát a legnagyobb fenyegetéseket felsoroló listán.
Az esetek több mint 80 százalékánál a vírusfertőzések legalább egy szervert is érintettek; ennek eredményeként ezek a komputerek átlagosan 17 óráig nem voltak elérhetőek. A válaszadók háromnegyede közölte azt, hogy a vírustámadások jól érzékelhető termeléskiesést okoztak, s kétharmaduk mondta azt, hogy a támadás(ok) legnagyobb hatása az egyes PC-k (és adatok) elérhetetlensége volt.
Ukrajna sötét valósága, ez történik, ha az utcára merészkedik valaki















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!