Korábbi lapinformációk szerint a gyógyszerárak alakulása és a kórházfinanszírozásban várható válság miatt bizonytalanná vált Kökény Mihály egészségügyi és szociális miniszter pozíciója a kormányban.
Tóbiás József szavai szerint a gyógyszerárak esete azt bizonyítja, hogy a kormány a gazdasággal szemben a társadalom érdekeit hatékonyan tudja képviselni.
„Nem fogadható el, hogy a beteg emberek gyógyszerterhei tovább emelkedjenek. Az adó- és járulékfizető állampolgárok nem tudják tovább a gyógyszerkassza több tízmilliárd forintos többletét finanszírozni” – mondta az MSZP pártigazgatója.
Kiemelte: több mint tízezer gyógyszer ára tíz százalékkal csökken, illetve 1700 készítmény ára nem változik.
Az egészségügyi kormányzat hatékonyan képviselte a társadalom érdekeit a gazdasággal szemben – összegezte a szocialista politikus.
„Egy jó kormány mindig a társadalom lobbistája a gazdasággal szemben” – tette hozzá.
Tóbiás József elmondta: azok kérdőjelezik meg a miniszter személyét, akik „ennek a döntésnek politikailag, vagy gazdasági szempontból nem örülnek”.
Az MSZP választmánya szombati ülésén Kökény Mihály előterjesztésében tárgyal az egészségügyi reformról és a gyógyszerárakról – adta hírül az mtv.hu.
Attila, a hun nagyfejedelem és Tápiószentmárton rejtélye















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!