Franfurter Allgemiene Zeitung
A konzervatív napilapban Stefan Niggemeier „A hamis valóság futószalagról„ című írásában elemzi a német kereskedelmi televíziókban elharapódzó valóságshow őrületet. Egyszerre tizennégy szappanopera, rendőrségi dráma, bírósági show látható, amelyek mind ugyanarra a sémára épülnek: valóságosnak mondott eseményeket kitalált módon eljátszanak. Kialakult az a képtelen helyzet, miszerint valódi moderátorok beszélgetnek, igazi pszichológusok próbálnak gyógyítani, hús-vér bírák mondanak ítéletet teljesen abszurd esetekben.
Az alapmotívum egyszerű; a bíróság megkezdi egy zsebtolvajlás tárgyalását, majd hirtelen feltűnik egy tanú és kiderül a vádlottról – vagy akár a felperesről – hogy rendszeresen követett el nemi erőszakot, továbbá sorozatgyilkos, és természetesen kapcsolatokat ápol a szélsőjobboldali szervezetekkel. A műsor lekonferálása közepette megtudhatjuk: „Klaus B.-t később életfogytiglanra ítélték.”
Láthatóan a nézőket az sem zavarja, ha a műsorok cselekménye teljességgel nélkülözi a logikát. Ezek az előre megírt valóságshow műsorok hihetetlen olcsóságuk mellett számos „előnnyel” is rendelkeznek. Például gátlástalanul lehet a rejtett reklám eszközével élni – amikor a főhős hatodszor is elmondja, melyik műsort kell közönségnek a csatornán feltétlenül megnézni.
Der Spiegel
A baloldali hírmagazin beszámol a nagyobbik német kormánypárt kommunikációs katasztrófájáról. Az SPD szeretett volna a németek szemében rövid időn belül igen népszerűvé vált elnökjelölt közkedveltségéből profitálni. Ezért a kancellári hivatal, valamint a külügyminisztérium megállapodott, hogy az Odera menti Frankfurt egyetemének vezetőjét, a lengyelül jól beszélő Gesine Schwant a szövetségi kormány Lengyelország megbízottjává kívánták kinevezni. Az új feladatáról szóló egyeztetésekbe azonban a jelöltet elfelejtették bevonni, így a bejelentés anélkül történt, hogy a professzorasszony elfogadta volna a felkérést. A helyettes kormányszóvivő alig két órával saját bejelentése után, kénytelen volt elismerni, hogy Schwan nem kíván a kormány Lengyelország megbízottja lenni. A pártelnök Franz Müntefering még megpróbálta menteni a helyzetet, amikor arról beszélt, hogy a német–lengyel kapcsolatépítés feladatát az egyetem elnökasszonya hivatalos megbízás nélkül is ellátja.
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!