Európa polgárai büntetik a kormányokat

A Die Welt szerint Magyarországon a szocialisták vereségét eredményező szavazás várható – Schröder és Chirac elvetette az Irak adósságának elengedésére vonatkozó javaslatot – A spanyol szocialisták az iraki háborúval kampányoltak az EP-választáson – A radikális német jobboldal nem kampányolhatott Schröder arcképét ábrázoló plakáttal.

2004. 06. 11. 7:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Die Welt

A konzervatív lap Európa választói büntetik a kormányokat című írásában Magyarország kapcsán is úgy véli, hogy a szocialisták vereségét eredményező szavazás várható.

Frankfurter Allgemeine Zeitung

A konzervatív napilap Schröder és Chirac ellenzi a NATO iraki bevetését címmel összegzi a véget ért G8-ak találkozóját. Schröder és Chirac elvetette azt az amerikai és brit javaslatot is, amely a Szaddam rezsim idején felgyülemlett 120 milliárd dolláros adósság elengedésére vonatkozott. Hasonlóan, legfeljebb az általánosságok szintjén támogatták ezek az országok az Egyesült Államoknak a közel-keleti rendezésre és demokratizálásra vonatkozó javaslatait.

A francia elnök véleménye szerint nem a NATO feladata, hogy beavatkozzon Irakban. Schröder sem tűnt optimistának Irak gyors pacifikálásának kérdésében.

Neue Zürcher Zeitung

A konzervatív svájci lap Irak EP-választási téma Spanyolországban címmel számol be az ottani szocialisták kampánymódszereiről. A madridi tudósító idézi a miniszterelnököt, Zapaterot, aki azzal relativizálta az Irakkal kapcsolatos ENSZ-határozatot, hogy az „nem ideális, de a helyes irányba megtett lépés”.

Zapatero csütörtöki rádióinterjújában megerősítette, az ENSZ-határozat nem felel meg nemzeti érdekeiknek, ezért az nem érv a spanyol csapatok Irakból történő kivonása ellen. Hozzáfűzte, addig egyetlen spanyol katona sem tér vissza Irakba, amíg az ott állomásozó csapatok amerikai főparancsnokság alatt állnak. Nem tervezi spanyol csapatok küldését egy NATO-akció keretében sem, miként az iraki kormány felkérése esetére sem.

A kormányzó szocialisták az iraki háborút az EP-választások kampánytémájává tették, amit az ellenzéki Néppárt kezdetben meg kívánt akadályozni. Az új ENSZ-határozat azonban alkalmat adott a konzervatív pártelnöknek, Rajoynak, hogy ellentámadásba lendüljön. Azt állította, hogy Zapatero hazudott, amikor lehetetlennek nyilvánította, hogy az új ENSZ-határozat június 30-ig létrejöjjön, erre hivatkozva azonnal kivonta Irakból a spanyol csapatokat. Zapatero erre azt válaszolta, hogy ő már áprilisban az azonnali kivonulás bejelentésekor tudta, hogy a spanyol elképzeléseknek megfelelő határozat nem jöhet létre június végéig.

Der Spiegel

A hamburgi tartományi bíróság döntéséről számol be a baloldali hírmagazin, amely megtiltotta a radikális jobboldali NPD-nek, hogy egy adott plakáttal kampányoljon. A plakát Schröder arcképét ábrázolja és a „Ne hagyjátok, hogy hülyét csináljon belőletek” feliratot viseli. Schröder ügyvédje a plakát betiltásra vonatkozó beadványát azzal indokolta, hogy maga a kép publikálásának ténye és a felirat mélyen sérti védencének személyiségi jogait.

Die tageszeitung

Az ultra-balos lapban Keno Verseck Roma aktivista Magyarországról című írásában Mohácsi Viktóriát mutatja be, aki nagyon mélyről jött, de magasra jutott. „Ha konferenciákon a szállodában ülök”, mondja, „néha arra gondolok: Amíg itt ülök, sok romának nincs mit ennie. Valójában mit keresek itt?”

Mohácsi Viktória mély althangja nem úgy hangzik, mintha rossz lelkiismeretet szeretne kelteni a világban. A megélhetési roma politizálást megveti, amelyik azt a pénzt saját magára használja fel, melynek egészen máshol lenne a helye. Mohácsi 29 éves, két éve az Oktatási Minisztériumban a romagyermekek integrációjának különmegbízottja. Amiről a munkája szól, azt saját maga gyermekkorában megtapasztalta: Egy szegény roma családban nőtt fel egy Isten háta mögötti, a román határ közelében fekvő faluban, és ott etnikai okokból az iskola kétszer olyan nehéz volt számára. De szerencséje volt: másként mint a legtöbb roma gyereket Magyarországon, őt nem küldték különleges iskolába.

Leérettségizett, kommunikációt tanult, ezek mellett mint újságíró és emberjogi aktivista dolgozott. Keresztülvitt a magyar oktatási rendszeren egy elkülönítési tilalmat kimondó törvényt, „apró siker a munkámban”, mint mondja. Az SZDSZ EP-listájának harmadik helyére tette. Nem egy biztosan befutó hely, de némi szerencsével nemsokára ő lehet az első roma az Európai Parlamentben (a Fidesz listáján a nyolcadik, várhatóan biztos befutó helyen Járóka Lívia, roma képviselőjelölt áll – szerk.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.