Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazin Veszély a polgári tábor számára címmel közöl interjút Friedrich Merz-cel, a CDU Bundestag frakció gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó helyettes vezetőjével.
„A több munkára, nagyobb teljesítményre, kisebb igényekre vonatkozó felhívás, valamint a megváltozott gazdasági körülményekhez idomulás szükségszerűsége valóban főként a középkorúakra vonatkozik. Elsődlegesen azok szólíttatnak meg, akik 1968-ban éppen úgy megkérdőjelezték a teljesítményre épülő társadalmat, mint minden tekintélyt – elkezdve a szülői háztól, az egyházakon keresztül egészen az állami intézményrendszerig” – véli Merz.
Arra a kérdésre, hogy Rudi Dutschke és hívei számítanak-e az állandó német válság okozóinak, így válaszol: „Nem véletlen időbeli egybeesés, hogy a közösségi költségvetések és aszociális ellátórendszerek túlzott igénybevétele velük egy időben, a hetvenes évek elején jelenik meg. Aki ma a társadalmunk egoizmusát bírálja, annak vissza kell pillantania a 35 esztendővel ezelőtt történt eseményekre. Ez a második világháború utáni generáció, amely a családot alapjaiban kérdőjelezte meg, és elhelyezte az időzített bombaként ketyegő demográfiai katasztrófát”.
Die Welt (welt.de)
A konzervatív napilap Az ember meggörnyed, olyan hamisan hangzik címmel készített interjút a New Yorkban oktató történésszel, Tony Judttal. Emlékezni kell arra, hogy Bush 2001. szeptember 10-én egy jövőtlen elnök volt. A merényletek adtak értelmet elnökségének, és a háború vált választási kampányának központi témájává.
A demokratáknak, akik McGovern 1972-es jelöltsége óta állandóan attól az imázstól szenvednek, hogy válságos időkben túlzottan puhák, erre reagálniuk kellett. Kerry kiváló kihívónak tűnt. Ellentétben majd' az egész Bush-kormánnyal, kitüntetéssel szolgált Vietnamban. Ennek azonban ára van. Kerry szavahihetősége szorosan összefonódott azzal a háborúval, amire az amerikaiak szorongással emlékeznek. Még inkább bonyolította helyzetet hazatérése utáni háborúellenes aktivitása. Természetesen azt hitték a demokraták, hogy ez csodálatos: itt van egy férfi, aki keménységében, háborús múltja miatt lepipálja Busht, Cheney-t vagy Wolfowitzot. De egyúttal a demokraták balszárnyát is megnyugtatja, hiszen a háború ellenzőjévé vált.
1973-ban az amerikaiak többsége tényleg ellenezte a háborút. De hogy egy olyan férfival azonosuljanak, aki akkor háborús bűnökkel vádolta meg a bajtársait, ma, amikor amerikai katonák ismét egy erkölcsileg kétséges háborúba keveredtek és háborús bűnöket követnek el, az egészen más.
Így vált Kerry annak pontosan az ellentétévé, amit a demokraták elvártak tőle, nevezetesen a vietnami háború minden ellentmondásának villámhárítójává. Még a veteránok is felháborodnak Kerry háborúellenességén. Micsoda irónia! Itt a szuper-macsó-hazafiság, amellyel olyan férfiak dicsekednek, akik akkor mindent elkövettek, hogy kibújjanak a katonai szolgálat alól; ott egy férfi, aki hitelesen megtestesíti az amerikai katonai erények jó és rossz oldalát, az ő gúnyuk és megvetésük tárgya.
Judt bevallja, hogy igazából nem tudja, miként képes a katonai szolgálat alól kibúvó Bush a szuper-hazafiságával eredményeket elérni. Miért nem mondja senki, egy pillanat, te lógtál! Ashcroft hétszer halasztatta el a bevonulását, Cheney ötször. Honnan veszitek a bátorságot?
A vietnami háború is példázta az amerikai társadalom osztálytagozódását. Hiszen – eltekintve néhány olyantól, mint Kerry – szegényeket és iskolázatlanokat küldték Vietnamba. A privilegizáltak, a vagyonosak, akik rendelkeztek kapcsolatokkal és képzettséggel, azok megúszták. Erre, mint az egész vietnami háborúra, nem szívesen emlékeznek, miként semmire sem, ami Amerikát a meglévő osztálykülönbségekre emlékezteti.

Karcagi motorbaleset: megszólalt az énekesnő, aki vétlennek hiszi magát a fiatal motoros halálában