Ha nem akarja privatizálni a kormány a Szerencsejáték (SZ) Rt.-t és a Magyar Postát, akkor miért vették ki a két társaságot a tartósan állami cégeket tartalmazó listából, és miért szerepelt a költségvetési törvényben két hete is az SZ Rt. privatizációjának terve – tette fel a kérdést Pokorni Zoltán (Fidesz) napirend előtti felszólalásában. Szerinte éles ellentmondás van a kormány kommunikációjában, hiszen miközben arról beszélnek, hogy nem akarnak magánosítani, a múlt héten bejelentették a gyorsforgalmi úthálózat 25 évre történő konceszszióba adását. Pokorni felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek nagy többsége nem támogatja a stratégiai vállalatok privatizációját.
Draskovics Tibor válaszában arról beszélt, hogy a polgárokat nem érdekli, ki a tulajdonosa a vezetékes telefonokat összekötő „drótnak vagy a gázcsöveknek”. A pénzügyminiszter szerint a kormány nagyon helyesen arra koncentrál, hogy minél nagyobb biztonságot teremtsen, s ennek a privatizáció az eszköze. A politikus a Matáv és a BorsodChem sikeres magánosítását emelte ki, megjegyezve, hogy veszteséges állami társaságok fenntartását (mint amilyen a Malév és a Dunaferr) nem akarják az adófizetők pénzéből finanszírozni.
Herényi Károly az MDF nevében átadta pártja nemzeti privatizációs stratégiáját a miniszterelnöknek. A frakcióvezető úgy vélte, hogy az állami vállalatok mára a politikai holdudvar kifizetőhelyeivé váltak. A képviselő ugyanakkor kritizálta a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Zsolnay Porcelángyár tervezett magánosítását, de a kormánypártok és a Fidesz e témában tett megnyilvánulásait is. Válaszában Draskovics kifejtette: a tankönyvkiadó nem folytat közszolgálatot, a rendszerváltás óta pedig átlátható, ésszerű, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó, botrányoktól mentes magánosítás folyt a pártok konszenzusával.
A Nemzeti Tankönyvkiadó Részvénytársaság privatizációjával összefüggésben intézett interpellációt az oktatási tárca képviselőjéhez Pánczél Károly (Fidesz). A politikus azt állította: üzleti körökben nyílt titok, hogy a kiadó privatizálását célzó pályázat győztese a Gyurcsány Ferenc kormányfővel korábban szoros üzleti kapcsolatot ápoló Láng Rt. lehet. Válaszában Arató Gergely, az oktatási tárca politikai államtitkára arról beszélt, hogy még öt pályázó van versenyben a tankönyvkiadó privatizációja kapcsán, ennek lebonyolításában a minisztérium nem vesz részt. Hangsúlyozta, hogy a későbbi privatizáció nem érinti majd a tankönyvek árát, illetve azok szakmai minősítését, hiszen mindkét területet az oktatási tárca felügyeli majd.

Fontos figyelmeztetést adott ki a NAV, lejár egy határidő!