Alapítás: A szervezetet Oszama bin Laden hozta létre az 1980-as években.
Cél:
- Eredetileg arra törekedett, hogy összefogja azokat az arabokat, akik Afganisztánban harcoltak a Szovjetunió ellen.
- Mára egy pániszlám (minden muzulmánt egyesítő) állam létrehozása vált fő céljukká. Ennek érdekében a világiasodott kormányzatú muzulmán országok (pl.: Törökország) kormányainak megdöntésére és vallási alapú újjászervezésére törekszenek, egyben minden nyugati (keresztény) befolyástól és jelenléttől meg kívánják tisztítani az iszlám országokat. 1998 februárjában A zsidók és a megszállók elleni dzsihád muzulmán világfrontja cím alatt megjelentetett kiáltványuk szerint minden „igazhitűnek” feladata, hogy irtsa az Egyesült Államok állampolgárait (akár civilek, akár katonák), illetve Amerika szövetségeseit.
Tevékenység:
1980-as évek: Eleinte a szovjetek ellen küzdő afganisztáni mudzsahedinek (muzulmán harcosok) soraiba toborzott arabokat, fizette őket, és fedezte a szállítás, kiképzés és az utánpótlás költségeit.
1991-92: A szovjetek afganisztáni kivonulását követően kezd kapcsolatot keresni más muzulmán szervezetekkel, hogy minél szélesebb táborra támaszkodhasson a nyugat elleni szent háborúban. Központja egy darabig Szudán, majd az évtized végén a tálibok hatalomra kerülésekor Afganisztán.
1993:
– Egyes források szerint a szervezet állt a szomáliai amerikai békefenntartók csapdába csalása mögött (az esetet dolgozza fel a Sólyom végveszélyben – Black Hawk Down című film). Ha igaz, az első Egyesült Államok elleni akció.
- A szervezettel kapcsolatban állók robbanóanyaggal megpakolt kisteherautót robbantottak a WTC-tornyok (a Világkereskedelmi Központ épülete) föld alatti parkolójában, Ez volt az első támadás az Egyesült Államok területén.
1998: Támadás egy francia tartályhajó ellen – az első, ami európai érdekeltség ellen irányul.
2004: március 11. madridi vonatrobbantás: az első, kontinensünkön elkövetett támadás.
Szervezet:
A feltételezések szerint több ezer tagja és segítője lehet világszerte a szervezetnek – bár helyesebb a hálózat szót használni. Feltételezések szerint fürtszerűen épül fel. A sejtek csak egy fővel csatlakoznak a hálózat többi csoportjához, sőt sok esetben a sejt minden tagja sem ismeri egymást. A legfejlettebb hírközlő és egyéb technika, illetve a megkapott anyagi támogatás birtokában a sejtek lényegében önállóan tevékenykednek.
Anyagi bázis:
Különböző üzleti vállalkozásokra, az azonosan gondolkodók jelentős anyagi támogatására, illetve álcázott alapítványokra támaszkodik. 2001. szeptember 11. után a terrorizmus finanszírozásának visszaszorítására világszerte jelentős lépéseket tettek (magánszemélyek, vállalkozások és alapítványok, egyéb szervezetek bankszámláinak befagyasztása, több országban a pénzmosás elleni jogszabályok szigorítása). Egyes források szerint ez jelentős csapást jelentett a hálózatnak (112 millió dollárt tartottak vissza ezeken a számlákon, és további jelentős összegek elhelyezését és mozgatását nehezítették meg).
(Forrás: az amerikai külügyminisztérium honlapja, state.gov; guardian.co.uk)

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök