Fiatalok raboltak ki egy idős hölgyet

Egy órán belül elfogták a rendőrök azokat a fiatalokat, akik kiraboltak egy asszonyt Kaposvárott – tudta meg a HavariaPress.

MNO
2004. 10. 21. 13:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A somogyi megyeszékhely egyik lakója csütörtökön reggel a színház melletti parkban haladt, amikor hátulról meglökték. A hatvanéves nő a földre esett, eközben a támadói kitépték a kezéből a táskáját, és elszaladtak vele. A sértett ugyan egy ideig üldözni próbálta támadóit, ám hamar szem elől tévesztette őket.

A járőröknek azonban a nő jó személyleírást tudott adni a rablókról, az egyenruhások így egy órán belül, egy bevásárlóközpontnál elfogták a párost. Az ecsenyi illetőségű fiataloknál a nyomozók az elvitt értékeket is megtalálták, és a sértett is felismerte őket. A páros egyik fiatalkorú tagjáról az is kiderült, hogy ellene más vagyon elleni bűncselekmények miatt jelenleg is eljárás folyik. A gyanúsítottak kihallgatásukon beismerték a bűncselekmény elkövetését, ellenük rablás gyanújával indult eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.