„A kormány továbbra is fenntartja szándékát egy sakkvilágbajnoki döntő megrendezésére, amelyben Lékó Péter remélhetőleg elhódítja a címet” – mondta Mesterházy Attila, a megszűnő Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára, miután szerdán fogadta a hazatérő 25 éves magyar nagymestert. Lékó a hétfőn befejeződött párharc során 7-7-re végzett az orosz Vlagyimir Kramnyikkal, aki ezzel megvédte klasszikus világbajnoki címét.
„Egyre fáradtabb vagyok, de még nem tudok pihenni” – mondta Lékó Péter, aki felidézte a drámai pillanatot, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy 7-6-os vezetése után elveszíti az utolsó partit, és így nem sikerül megszereznie a vb-címet. „Amikor rádöbbentem, hogy vége, arra gondoltam, miért nincs még egy parti, amelyben megpróbálhatnék visszavágni. A következő percekben igyekeztem összeszedni magam, hogy gratuláljak Kramnyiknak. Ugyanakkor a konkrét eredmény miatt nincs keserű szájízem, hiszen Kaszparov egyszer sem tudta legyőzni annak idején Kramnyikot, míg nekem kétszer is sikerült, ami óriási tett. Kramnyik mögött gyakorlatilag ott állt egész Oroszország, fantasztikusan felkészült, szinte minden változatot csontig kielemzett segítőivel.
Felmerült, hogy a 12. partiban Lékó előnyösebb állásnál ajánlott döntetlent, erre a szegedi sakkozó azt mondta, abban a pillanatban ezt nagyon jó eredménynek érezte. ”Abban a partiban Kramnyik újra csak egy nagyon erős ötlettel állt elő, és nagyon sok időmbe telt, hogy kiegyenlítsem az állást. Annyira örültem a veszély elhárításának, hogy nem is gondoltam a nyerésre. A parti után már higgadtabban mértem fel, hogy nekem volt előnyösebb az állás, és ha tovább játszom, talán eldönthettem volna a parti és a mérkőzés sorsát. Persze utólag könnyű okosnak lenni. Korábban a nyolcadik partit is szinte csodával határos módon nyertem meg, és a tizedikben is úgy értem el remit, hogy reménytelennek látszott a helyzet.„
Lékó elárulta, hogy most egy ideig kerüli a sakktáblát és inkább kedvenc sportjának, a labdarúgásnak hódol.
(hvg.hu)

Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka