Az ohiói választókörzetekhez több ezer új regisztrációs kártya érkezik vissza, mert a címzett vagy a cím nem létezik. A választási bizottság a regisztrációs kártyát tájékoztatásul minden új választónak kiküldi, hogy a körzetében hol található a szavazóhelyiség.
A Hamilton megyei bizottság eddig 4152-öt kártyát kapott vissza, a Cuyahoga megyei 14 461-et, a Franklin megyei 6917-et, és a Butler megyeieknek is 255-öt hozott vissza a postás „címzett ismeretlen” bélyegzővel.
Előfordult az is, hogy évek óta halott embereket regisztráltak, de találtak Mary Poppins és Dick Tracy nevű „választópolgárt” is.
Robert Bennett, az ohiói republikánusok vezetője szerint ez is azt mutatja, hogy a demokraták által finanszírozott és magukat függetlennek nevezett csoportok törvényellenes módszerekkel szerveznek be új vagy nem létező személyeket.
A demokraták szóvivője, Dan Trevas ezzel szemben azt állította, hogy ezek csak „kisebb hibák”, és az újonnan bejegyzett választók nagy többsége el fog menni szavazni, és nem valószínű, hogy probléma lesz velük november 2-án.
Csak Ohio államban több mint 800 ezer új választó jelentkezett a hatóságoknál, és a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 7,9 millió szavazó fogja eldönteni az állam elektori szavazatainak a sorsát.

A világ egyik legjobb vodkája készül Zamárdiban