Zuschlag János: „Akikkel én ott beszélgettem, azokkal tíz éve ismerjük egymást, tehát gyakorlatilag barátok, vagy diáktársakként is fölfoghatjuk egymást, szóval nagyon jó baráti viszonyban vagyunk, és nyilvánvaló módon ebből olyan társalgások alakulhatnak ki, ami itt is kialakult. (…) Egy pár barátommal, fogalmazzunk úgy, hogy idiótán viselkedtünk. (…) Ott volt egy olyan beszélgetés, ami magunk között bárkivel előfordul. (…) Az majd eldől, hogy ez a hiba megbocsáthatatlan lesz, vagy nem lesz megbocsáthatatlan. (…) Nyilvánvaló módon nekem sok mindent kell annak érdekében tenni, hogy a pártom minél, hülyén hangzik, elnézést a kifejezésért, nem azt mondom, hogy jobban kerüljön ki a dologból, de legalább véletlenül se kerülhessen abba a látszatba, hogy ilyenek előfordulhatnak ebben a pártban”
(MTV, 2004. október 17.)

Kecskesajtos fagyiért őrülnek meg a Balatonnál