Az MDF két tagja etikai eljárást kezdeményez Dávid Ibolyával szemben. Az elnök asszony a kórházprivatizáció kérdésében szembeszegült a párt hivatalos álláspontjával, mivel az MDF 2003. novemberi határozata támogatta a privatizáció megakadályozására indult népszavazási kezdeményezést. Dávid Ibolya viszont a közelmúltban többször is ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg, és kijelentette, hogy a kórházprivatizációról feltett kérdéssel nem ért egyet – áll Kádár György és Murányi Levente közleményében.
„Nem Dávid Ibolya, hanem a Magyar Demokrata Fórum elnöksége döntött úgy, hogy továbbra sem támogatja a kórházak és az egészségügyi intézmények elidegenítését, és a Munkáspárt által feltett kérdésre nemmel válaszol. A Munkáspárt népszavazásra feltett kérdése egyértelmûen az egészségügyi közszolgáltató intézményekben, kórházakban folyó teljes diagnosztikai és gyógyító tevékenységet, szolgáltatásokat és az ehhez szükséges infrastruktúrát érinti. Ezért a Magyar Demokrata Fórum kéri szimpatizánsait, hogy a népszavazási kérdésre nemmel szavazzanak” – írja Gémesi György, az MDF elnökhelyettese sajtóközleményében.
A közlemény hozzáteszi, hogy a 2003 novemberében hozott határozat az akkor még érvényben lévõ – Csehák Judit által jegyzett – törvény visszavonására vonatkozott.
(Magyar Rádió, HírTv)
Putyin bosszújába beleremegnek, robbantásos merényletben halt meg az orosz tábornok + videó















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!