Balogh Ádám, Kalocsai Zoltán, Szabó Sipos Barnabás, Fekete József képei képzeletünkbe, álmainkba vezetnek, történelem, mitológia, vallás egységére, összefüggéseire tanítanak, érzéseink kifejezésére és kapcsolatteremtésre.
Balogh Ádám lélekképein az univerzum kel életre, alkotásai a lét kérdéseit boncolgatják, a tudatalatti mélységeibe visznek. A fényfoltok látomásszerű formává alakulnak, de illékonyak, mint az álom. Biztos pontot, kapaszkodót nem találunk sem a tájakban, terekben, sem az alakokban. Ki vezet, őriz, ki a Pásztor? Jézus? Kronosz? Ős teremtő-szellem, az univerzum lelke vagy mi magunk? Ezt a nézőnek kell értelmezni-érezni.
Kalocsai Zoltán tájai az emberi történelem és mitológia különböző korait idézik a képzelet játékossága szerint. Az egyetemes szimbólumok szabad kezelésével saját rendszert hoz létre. Jellegzetes alakja képeinek álomcsapdájának vörös, reneszánsz ruhás hölgye. Az örök nő? A rejtélyes? A befogadó-elfogadó kedves? Akihez az Énekek éneke versei szólnak? Az érzések nem kötöttek térhez és időhöz. Ki van az Álomcsapda üvegkalitkájába zárva? Álomkép, élő személy vagy mindannyian?
Szabó Sipos Barnabás alkotásain valósak a tájak, de a természet vagy a város egy-egy részében felfedezi a szakrális jelentéseket, a mindennapokban a különlegest. Többszörös szimbólumokat használ: természet, városkép, ember és vallás.
Fekete József tájképei ugyancsak valós tájábrázolások. Egyszerűen érthetőek, érezhetőek. Nem egy adott pillanat, élmény rögzítése, hanem önvallomás, a táj eszköz az érzelmek kifejezésére. Hangulatainak, belső érzéseinek keres színt és formát. A kevésbé fontos részletet elrejti, tájait lágy foltokból, fényekből építi fel.
digitális polgári körök
Karácsonyi akcióba kezdett a Női DPK + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!