Nem szeretnének magyar állampolgárságot... címmel kampányt szervez az SZDSZ

Kamu Hírügynökség
2004. 11. 12. 10:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem szavazatra biztat a december 5-ei kettős álampolgárságról szóló népszavazáson és ellenkampányt szervez a Szabad Demokraták Szövetsége. A kisebbik kormánypárt az országos médiumokban hétfőtől elindítja a Nem szeretnének magyar állampolgárok lenni című kampányát, amely szerint Ady Endre – ha ma élne – azért sem szeretne magyar állampolgár lenni, mert származását tekintve a liberáis gondolkodású Góg és Magóg fia volt, akik a határok légiesítésével kívánták megszüntetni a nemzetek különállását. De nem kívánna magyar állampolgárságot Kölcsey Ferenc sem, aki Himnusz című, kevéssé ismert művében egyértelműen kijelentette: „...Szerte nézett s nem lelé/Honját a hazában.” Az SZDSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a szintén határon túli születésű Kosztolányi Dezső sem igényelne kettős állampolgárságot, hiszen Szülőföldemnek bús határa című versében megfellebbezhetetlenül leszögezi: „Vagyok szegény, ki semmit sem akar” (a költemény többi sorát a költő tévedésből írta).

(Figyelem! A Kamu Hírügynökség tájékoztatja előfizetőit és olvasóit, hogy az álhírek minden valóságalapot nélkülöznek.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.