Szíjjártó: Gátlástalanul hazudozik az MSZP

MNO
2004. 11. 11. 16:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szíjjártó Péter (Fidesz) szerint szánalmas az az igyekezet, „ahogy a szocialisták el akarják terelni a figyelmet arról, hogy a parlamenti pártok közül legtöbben ők szavaztak annak érdekében, hogy az árfolyamnyereség után továbbra se kelljen adót fizetni”. –Ízléstelen, színlelt felháborodásuk közben mintha elfeledkeztek volna arról is, hogy épp a polgári kormányzás időszaka alatt került bevezetésre az árfolyamnyereség-adó Magyarországon, amit aztán a szocialista kormány, első lépései egyikeként eltörölt – emlékeztet az ellenzéki képviselő sajtóközleményében.

Mint ismert, az MSZP-frakció tegnap közleményben kifogásolta, hogy a Mol vezetősége az OTP által adott kölcsönből vásárolt kötvényeivel a gázüzletág értékesítése után 10,8 milliárd forint árfolyamnyereséghez jutott. Ezt az összeget vezetők „egyetlen fillér adó megfizetése nélkül tehetik zsebre”, mivel az árfolyamnyereség-adó bevezetését az Országgyűlésben leszavazták, „a kormány javaslatát a szavazásnál csak az MSZP-frakció támogatta” – hangsúlyozta az MSZP. Szíjjártó Péter ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra: ez az eset nem fordult volna elő, ha a kormány nem privatizálja a Mol gázüzletágát. – Az pedig végképp arcátlanság, hogy miközben az adótörvényekről szóló parlamenti szavazáskor a Fidesz, az MDF és az SZDSZ képviselői mellett az MSZP-frakció 166 képviselője szavazott az árfolyamnyereség-adó újbóli bevezetése ellen, felháborodást színlelve gátlástalanul hazudoznak – teszi hozzá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.