Több templomot is kifosztottak Hevesben

Legalább egy tucatnyi templomba hatoltak be azok a betörők, akik után nyomozást indított a rendőrség Heves megyében.

MNO
2004. 11. 15. 10:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyelőre ismeretlen tettesek október utolsó napjaiban tizenkét templomot kíséreltek meg kifosztani Gyöngyös és Heves körzetében, mintegy felerészben sikerrel. A tettesek valamennyi esetben elsősorban a templom perselyében levő készpénzt akarták elvinni, ezért a perselyeket szétverték és kiürítették. Több esetben azonban nem jártak sikerrel, a zárt vasrács, a megszólaló riasztó, vagy a helyszínen tartózkodó plébános miatt.

A gyöngyösi rendőrségre először október 24-én reggel, Nagyfügedről jelentették be, hogy betörők jártak a helyi katolikus templomban. Ugyanazon éjszaka Heves körzetében öt másik templomban is betörést észleltek. A gyöngyösi és a hevesi rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri. A bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentéseket a két kapitányságon, illetve az ismert segélyhívó számokon is várják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.