Állampolgárság igazolt német származás alapján

Németországban már 1987-ben külön törvény vonatkozott a más országból érkező, német származású „késői kitelepülőkre”. Nem számítottak bevándorlónak, német származásuk révén igényt tarthattak a német állampolgárságra. Ez volt a gyakorlat a 80-as évek végén egy olyan országban, amely nem vállalta fel nemzettudatát.

A Neue Zürcher Zeitung konzervatív svájci napilapban a Bánátból származó író Richard Wagner kesernyés esszéje olvasható Egy bevándorló tanoncévei címmel.

A szerző 1987-ben érkezett meg a Szövetségi Köztársaságba késői kitelepülőként. Késői kitelepülőnek az egykori keleti német területekről (például Sziléziából, Poroszországból, vagy a Szudéta-vidékről) és Kelet-Európából érkező német származású bevándorlók számítottak. Akkor Németországban külön törvényi szabályozás vonatkoztak rájuk. 1987-ben ő hivatalosan nem számított bevándorlónak, már csak azért sem, mert a Szövetségi Köztársaság akkor folyamatosan hangoztatta, hogy nem az emigránsok országa. Wagnert akkor, hazatérőnek, késői hazatérőnek tekintették, aki visszatér ősei szülőföldjére.

Mindenesetre a törvény, az illetékes hivatalnokok szerint ő akkor hazajött, mert németként a németek között kívánt élni. „Kiváltságos” bevándorlási jogalapja 1987-ben az volt, hogy – számos okmánnyal, köztük egy a harmincas évekből származó felmenői igazolással bizonyított – német származásúként igényt tarthatott a német állampolgárságra.

Amikor Wagner megérkezett a nürnberg-langwasseri táborba – melyet nem tábornak, hanem átbocsátó állomásnak hívtak – némi üdvözlőpénzt, egy táska élelmiszert, valamint használati holmikat kapott. Ezek között megtalálható volt egy német-román szótár is, tehát azt feltételezték róla, hogy nem tud németül, pedig az volt az anyanyelve. Ezzel a nyelvkönyvvel – mely ma is megvan, bár akkor sértésként értelmezte –, kezdődött Wagner németországi „román” karrierje.

Ha Romániában az író németnek számított és mint bánáti sváb saját szemében az is volt, akkor Berlinben rendszeresen felvilágosították „tévedéséről”. Hol román-németként, hol egyszerűen csak román íróként tartották számon. Időnként rákérdeztek, hogy ki fordítja németre az írásait. S néha azt is megjegyezték, hogy milyen gyorsan és milyen jól megtanult németül.

Ez volt a 80-as évek vége, amikor a Szövetségi Köztársaság szembetalálta magát a Kelet-Európából érkező bevándorlók első hullámával. Egy ország amelyik saját nemzetfogalmát szemérmesen elrejtette ahelyett, hogy végre vitázott volna a kérdésről, szembetalálkozott az etnikai alapú bevándorlás problémájával.