Idén a Publika Kulturális és Rendezvényszervező Kft. építette és működteti a Parlament előtti jégpályát. A Kossuth téren december 20-ától január 2-ig, naponta reggel kilenc órától este kilencig lehet majd ingyen korcsolyázni. A szervezők kiegészítő szolgáltatásokat is nyújtanak, mint például melegedő, vagy állandó orvosi felügyelet. Tavaly csaknem 110 ezren éltek a lehetőséggel, idén az előzetes számítások szerint körülbelül 140 ezer gyermeket várnak a Parlament elé.
A november 22-én kiírt egyszerűsített tárgyalásos közbeszerzési pályázatot négy cég vásárolta meg, végül ketten adtak be ajánlatot. Az egyik pályázót formai és tartalmi hiányosságok miatt kizárták, így a Publika Kulturális és Rendezvényszervező Kft. nyerte el az 1500 négyzetméteres jégpálya létesítésének a lehetőségét. A MeH tájékoztatása szerint a közbeszerzés értéke 57 millió 979 ezer forint. A projektet a Szerencsejáték Rt. is támogatja – jelentette az index.hu.
2002-ben a tárgyalásos közbeszerzési eljárás során kiválasztott, MSZP-közeli vállalkozás építhette fel az első Kossuth téri műjégpályát, amelyhez Ausztriából bérelték a szükséges berendezéseket és a kulturális programokkal tűzdelt program ötvenmillió forintba került. Tavaly a jégpályát és a hozzá kapcsolódó gyermekrendezvényeket, illetve az esténkénti jégdiszkót a Zen-Team Kft. szervezhette,amelyet nyílt közbeszerzési eljárás során választottak.
Ma nyit a Parlament előtti jégpálya
Mától január 2-ig minden nap reggel 9-től este 9-ig 1500 négyzetméteres területen ingyen korcsolyázhatnak a gyerekek az Országház előtt. A Kossuth téren egyszerre 5-600 fiatal hódolhat téli szenvedélyének. Idén körülbelül 140 ezer gyermeket várnak a Parlament elé.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!