Doboza ugyan nem volt túl izgató (a rémült arcú szereplők arcképcsarnoka), ám a rendezőpáros francia nacionáléja azzal kecsegtetett, hogy talán megint sikerül elszlalomoznom a hollywoodi ízlésterror jelzőkarói között.
„Karácsonykor Frank Harrington és családja húsz éve ugyanazon az útvonalon jut el a nagymamához. Idén azonban Frank egy rövidebb utat választ, de kiderül, hogy ez volt élete legnagyobb tévedése... Egy titokzatos, fehér ruhás nő, aki az erdőben vándorol, halottakat hagyva maga után...Egy láthatatlan sofőr vezette fekete autó, mely a sötét éjszakába viszi utasait...Szörnyű titkok törnek felszínre, s a karácsony rémálommá válik...”
A Piroska család tehát évek óta a nagymamát látogatja, ám ezúttal jön a farkas. Az átlagidióta család kocsiútja hurkokat vet, a fehér ruhás lány oszló csecsemőt dajkál, s akivel szóba elegyedik, azt a fekete autó elviszi, s a fogyatkozó létszámú többiek hamarosan széttrancsírozva találják meg az út mellett. Végül csak a lány marad, akiért persze szintén eljön a fekete kocsi, ám a felé közeledő lidérclány megtorpan, és azt mondja: elég volt. Azzal a rémálom elfoszlik, és a család egyetlen megmaradt egyede a kórházban találja magát. Csak most derül ki: a rövidebb utat választva nekiszaladtak egy fának, és a többiek mind meghaltak. Végig mind halottak voltak, csak nem tudták magukról.
Tudom, sok horrorfilm készült már ezzel a csattanóval – közülük messze a legjobb a Másvilág Nicole Kidmannel –, ám mégis érdemes megnézni a Zsákutcát, mert szép. (Bár most, hogy elárultam a végét, már nem érdemes. Lerövidítettem én is az utat.) Nemcsak hogy tetszetősek az éji erdő rémképei, de az élet útján dantei módon eltévedő nyárspolgári família kódorgása, majd a megvilágosodás, hogy tudniillik ezek mind halottak, ontológiailag is felemelő. A film csakis a nyárspolgárokra nem hat. (Fájdalom, hogy ők alkotják a társadalom kilencven százalékát.) Az átlag alattiak jól szórakozhatnak az olykor brutális képeken, az átlag fölöttiek pedig belegondolhatnak abba, hogy bizonyos szempontból mi, a fogyasztói társadalom rabszolgái, mind halottak vagyunk. No persze ők ezt amúgy is tudják.
(Zsákutca. Rendezte: Jean-Baptiste Andrea és Fabrice Canepa. Kiadja az Intersonic Kft.)
origo.hu
Az urbex szerelmeseinek új kedvenc helye lesz ez a hátborzongató balatoni üdülő
