Megáll az idő

Milyen kár, hogy a tömegfilm-rendezők akkor is a léc alatt csúsznak át, ha véletlenül valami nagy ötletre lelnek! David Cronenberg a Karambollal nagyon beleszaladt valamibe, amit aztán metafizikailag, művészileg nem tudott kibontani. (Lehet mondani erre, hogy nem is akart, de a végeredményt tekintve az ugyanaz.)

Az alaptétel az, hogy mély analógia áll fönn a szerelem és a karambol között. Mindenki tép ezerrel, aztán egyszer csak beleszalad valakibe. A film – eufemisztikusan „megszállottnak” nevezhető – szereplői előbb csak véletlenül élnek át karambolt, aztán már direkt. Közben precíz vetésforgót működtetnek: mindenki mindenkivel.
Egyikük kifejezetten karambolművész. Utánaolvas az autóbalesetben meghalt hírességeknek – Amerikában van egy rakás belőlük –, komoly utánajárással beszerez ugyanolyan típusú járgányokat, és maroknyi nézőközönség előtt lejátssza az ütközést. (Néha látni a testét: tisztára Frankenstein fia.) Aztán egy jól sikerült buliban meg is hal.
Szereplőink tehát fogyatkoznak, ám megszállottságuk nem csökken. A film véget ér, még mielőtt mind elfogynának. A szerelmi fő szál, a fiú és a lány egyelőre megmaradnak. A zárójelenet a lány karambolját hozza. Amikor a fiú odaér, a fölborult, füstölgő kocsi mellett fekszik az ütközéstől kirepült lány. Hősünk ledől mellé a fűbe. Élsz? – kérdezi tőle. Igen, azt hiszem – feleli a lány. Szeretkezni kezdenek. Közben a fiú – mintegy vigasztalólag – azt mondja neki: „Nem baj, majd legközelebb sikerül”. Azzal vége a filmnek.
Nos, ez a zárszó annyira érdekes, hogy nézzük meg közelebbről! Miről is van itt szó? Életünkből igyekszünk száműzni az időt. Két megoldás közül mindig azt választjuk, amelyik gyorsabb. Az életből folyamatosan kivesznek azok az események, amelyek lényege éppen az idő megélése volna. (Például a levelezést felváltó e-mailezés a levelezés lényegét öli meg: a várakozást a válaszra, a választalan idő átélését.) Semmit nem értünk már az időből. Lustán rohanunk a semmibe. A legtöbb, ami történhet velünk, hogy rohanásunk nyomvonala egybeesik egy másikéval. Ha irányunk azonos, akkor ő mesterünk vagy követőnk, attól függően, hogy melyikünk tart előrébb az úton. Ha irányunk ellentétes, akkor jön a karambol. Ezt szerelemnek hívjuk. Két rohanás kioltja egymást. Két lélek egymásba rohan, és egy pillanatra megáll az idő. Ha szerencsénk van, örökre. Szerelem és halál mély rokonságban áll. Nyomvonaluk közös. A halál jár előbb, tehát ő a mester. A szerelem is az átlépést, a teljes átlényegülést próbálja, de ez neki nem sikerülhet. Azt csak a halál tudja. Minden szerelem, ami nem halállal végződik, titkon azt súgja a szerelmesek fülébe: talán majd legközelebb.

(Karambol. Rendezte: David Cronenberg. Kiadja az FF Film & Music Kft.)