A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzései szerint a gazdasági növekedés stabil marad, amennyiben az olaj ára nem emelkedik egy bizonyos határérték fölé. Ez 2005-2006 folyamán az infláció lassulását, viszonylag nagyobb arányú munkanélküliséget és a gazdag és szegény országok közti különbségek növekedését eredményezi.
Az olajárrobbanás utáni helyzet viszont bizonytalan. Az árak lassan visszaeshetnek – főleg, mivel a hirtelen áremelkedések mögött általában rövid távon ható tényezők rejlenek – de az sem elképzelhetetlen, hogy az olaj ára végül hosszabb távon is magasabb lesz a vártnál. A képlékeny helyzetre jellemző, hogy a szakértők szerint a napi termelésnek mindössze kétmillió hordóval kell csökkennie, és máris áremelkedés várható. Az OECD szimulációja szerint egy 15 dolláros tartós áremelkedés egy év alatt 0,2 százalékponttal vetné vissza az OECD-országok GDP növekedését. Ugyanez az áremelkedés a fogyasztói árak emelkedését is magával hozná. Egy újabb árrobbanás hatásai az üzleti élet stabilitására kiszámíthatatlanok.
A nagy kérdés természetesen az, hogy maradnak-e a magas olajárak. Az ágazat árai az utóbbi években egyre ingadozóbb tendenciát mutatnak, a kiugró olajárak egyre rövidebb időszakokra korlátozódnak, bár jóslásokba bocsájtkozni az árak stabilitásáról szinte lehetetlen. 2004-ben az olajár olyan csúcsokat döngetett, melyeket utoljára a 70-es években és a 80-as évek elején tapasztalhattunk. A magas árakat részben az olajkészletekkel kapcsolatban rendszeresen felmerülő bizonytalanságok okozták, mint például az iraki háború, a szaúdi olajmunkások elleni támadások, a Jukosszal kapcsolatos botrányok, illetve a nigériai és venezuelai készletekkel kapcsolatos problémák.
Az olajpiacra a magas kereslet és a korlátozott készletek jellemzőek. Egy ilyen piacon a piaci résztvevőknek érdekében áll nagyobb készletek felhalmozása, melyeket csak a határidős árakhoz képest kellően magas lokóár (azonnali ár) esetén hajlandók piacra dobni, napjainkban pedig pontosan ez történik. A 90-es években az olajkészletek viszonylag csekélyek voltak a kereslethez viszonyítva, ami az ellátás rugalmasságát negatívan befolyásolta. A nagyobb készletek iránti igény az évek során fokozódott, ami végül az olaj árának emelkedéséhez vezetett.
Az olajárat meghatározó tényezők közül néhánynak a hatása hosszabb időszakokat is érinthet. Ilyen például az ázsiai gazdaság eleinte alábecsült, dinamikus növekedése, amely 2004. első felében a váratlan többletigények csaknem feléért felelős volt.
Az alacsony befektetések miatt korlátozott a termelési kapacitás. Az OPC országok tartalékkapacitása, különösen Szaúd-Arábiában, napi egymillió hordóra csökkent (2002-ben még napi 6 millió hordó volt). Az OPEC-en kívüli olajtermelő országok tartalék kapacitása hasonlóképp alacsony, jelenleg az olajipar egy hirtelen keresletnövekedésre csak nehézkesen tud reagálni. Bár az OPEC-en kívüli országokban a magas olajár az olajkutatás és a fejlesztések fellendülését vonta maga után, az olaj olyan hosszú idő után kerül piacra, hogy rövid távon ezek az új készletek nem képesek a nyomás enyhítésére. Ha csak az OPEC országok nem fokozzák a kitermelést, az ellátás gondjai még hosszú ideig fenn fognak maradni.
Bár az egész olajpiac hagyományosan bizonytalan terület, a legtöbb indikátor mégis a stabilan magas olajárak irányába mutat. A hosszú távra szóló (6-7 éves) határidős árak emelkedtek, míg a 90-es években ezek még a leghosszabb határidő esetében is a 20 dolláros hordónkénti érték körül mozogtak. Az olajcégek képviselői a hosszú távra szóló áraikat hordónként 5 dollárral emelték. Jelzésértékű az is, hogy az olajcégek vagyonának értékét a szakértők a magas olajárakkal összhangban egyre nagyobbra becsülik.
Mindent összevetve valószínűsíthető, hogy bár a rövid távon ható szóló drágító tényezők megszűnésével az olaj ára valamelyest csökkeni fog, bizonyos faktorok hosszú távon is éreztetni fogják a hatását.
Forrás: OECD Observer
Oroszország
Nagy-Britannia csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz
