A szenvedéshez való jog

A bukás című, nagy vihart kavart Hitler-filmmel kapcsolatos vizsgálódásokat három nagy csoportra oszthatjuk. Ezek a következők: a film morális-néplelki hatása; a film esztétikai minősége; a film mint ismeretforrás. (Mint láthatjuk, a felosztás szempontjai a hagyományt követik: etika, esztétika, ismeretelmélet.) Kezdjük a legpikánsabb témával, a film morális hatásaival!

Végh Attila
2005. 02. 04. 23:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bemutató előtti kifogások mögött az az érv húzódot meg, hogy Hitlert nem szabad embernek ábrázolni. Mert hogy ő volt az, aki minden idők legbotrányosabb fajirtását kitervelte, és majdnem teljesen végre is hajtotta. És mivel ő demokratikus választásokon lett Németország kancellárja, voltaképp az egész nép felelős azért, ami történt. A film elleni második morális kifogás ennek okáért az volt, hogy a német nép szenvedéseit nem szabad filmen bemutatni. Tilos a nézőkben olyan katarzist előidézni, amelynek tárgya a németség. Nos, ezek az érvek már teoretikus korukban elhalnak. Hiszen Hitler rémuralma éppen azért érdekes, mert a Führer ember volt. Ha a világot egy dinoszaurusz terrorizálta volna, semmiféle morális tanulsága nem lenne a Harmadik Birodalom történetének. Márpedig aki ember, azt – bármilyen művészeti alkotásról van szó – nemcsak hogy szabad embernek ábrázolni, hanem egyenesen kötelező. A népnek pedig, amely felelős a történtekért, késői nemzedékei soha nem fogják megismerni a múltat, ha kizárólag szovjet típusú politikai propagandafilmekből ismerik meg. Éppen ideje volt hát, hogy a német népnek végre szabad legyen szenvedni. Ez a néplelki gyógyulás alapja.

Az esztétikai minőség, vagyis annak kérdése, hogy ez a film mennyire szép, persze nem tud elszakadni a fentebb vázoilt morális pikantériától. A helyszín nagyrészt a bunker, a drámai gerince pedig mindvégig ugyanaz: jönnek az oroszok. Egyre erősödik az ágyúdörgés, a bunker megremeg, por hull a mennyezetről. Bruno Ganz zseniálisan hozza Hitlert: olykor joviális, kedves, megroggyant öregúr, máskor a tehetetlenségtől őrjöngő, köpködő vadállat. Csakhogy Bruno Ganz finom metakommunikatív játéka érzékeltetni tudja azt is, hogy ez a szörny egyre kevésbé félelmetes. Ahogy közeledik a végső összeomlás, a Birodalom eresztékei lazulnak, egyre többen dezertálnak, széthull a katonai rend, a fegyelem egyre értelmetlenebb. Azokat a tiszteket, akik egészen a ciánkapszuláig hűek vezérükhöz, és akik saját gyerekeiket is megmérgezik (mert hogy „mindennek vége”), nemcsak azért nem érthetjük meg, mert – ahogy a nagy francia filozófus, Jean Baudrillard mondta – a második világháború szellemi világából már megközelíthetetlenül kihulltunk, hanem azért sem, mert a fegyelem mögötti Hinterland eltűnt. Hajlok arra, hogy ezt a végső, érthetetlen fegyelmet ne elkötelezettségként, hanem Totentanzként értelmezzem.
Ismeretforrásként nemigen jöhet számításba A bukás. A bunker alaprajzát eddig is ismertük, ahogy az utolsó napok történetét is. A film jelenségszinten Hitler titkárnőjének története. Azzal kezdődik, hogy ő munkára jelentkezik, és azzal végződik, hogy ő az oroszok gyűrűjéből elmenekül. A film végéhez pedig azt az interjúrészletet illesztette hozzá a rendező, amelyben a néhány éve elhunyt titkárnő meggyónta: csak jóval Hitler bukása után jött rá, hogy arra, amit tett – hogy szolgálta a Führert – a fiatalság, a tudatlanság nem mentség.
A három szálat végigkövetve tehát a következőkre juthatunk: esztétikailag nem túl árnyalt a film. A megható képeket, melyek alá mindig beúszik az ünnepélyes háttérzene, olykor ironikus jelenetek szaggatják, de ehelyett a mechanikus libikóka-játék helyett jobb lett volna, ha a randezői szemlélet eleve árnyalt, többrétegű képeket láttat velünk. Az ismeretelméleti vonal nem ad új ismeretet (bár egy film nem is arra való, hogy a történészek helyett beszéljen). A legerősebb a morális szál. Ez talán segíhet a németeknek abban, hogy végre valóban szembenézzenek a múlttal, és túllépjenek rajta.

Der Untergang (2004) Szereplők: Alexandra Maria Lara, Bruno Ganz, Corinna Harfouch, Thomas Kretschmann, Ulrich Matthes. Rendezte: Oliver Hirschbiegel

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.