Korábban szociális ellátásáról híres Németországban a kapitalizmus hideg szele fújt, ezért Franz Müntefering hetek óta ott és ahol tudja, kíméletlenül bírálja a tőkét. „Néhány befektető egyetlen pillanatot sem gondol azokra az emberekre, akiknek a munkahelyeit megsemmisíti. Ők névtelenek és arctalanok maradnak, mint a sáskahadak, úgy vetik rá magukat a vállalkozásokra, letarolják, majd továbbállnak. A kapitalizmusnak eme formája ellen harcolunk mi” – dörögte Müntefering 2005. április közepén.
A „tőke hatalma” az egykori munkásgyerek Münteferingnek nem kellemes. S nem csak neki, a többé kevésbé általánosító kapitalizmuskritika Franciaországban éppen úgy hallható, mint Olaszországban. Németországban az SPD elnöke nem csak fujjolást arat, de számos helyről egyetértő hangok is hallatszanak. A Daimler-Benz egykori főnöke Edzard Reuter például úgy fogalmazott: „Szörnyű esetek történtek a menedzserek kasztjában. Borzalmas emberek, akik irigységükben minden felelősségüket félretették már. Ez a modern kapitalizmus jelensége a globalizált pénzügyi világban.”
Pontosan kik, vagy mik ezek a gátlástalan sáskák, akik lepusztítják az iparvidékeket, mindeddig homályban maradt. Ennyire nem kívánt Müntefering támadási felületet nyújtani. Mindenesetre számos német vállalkozó tiltakozott, aki úgy érezte, hogy a nyilatkozattal belegázoltak a lelkébe, mint utólag kiderült: alaptalanul. Müntefering egészen más cégekre gondolt, amint az egy belső használatra készült és a honlap szerkesztőségének birtokába jutott háttértanulmányból kiderül. Az SPD Bundestag frakció tervezési csoportja által elkészített érvanyag gyűjtemény a „Piaci radikalizmus szociális piacgazdaság helyett – Miként teszik pénzzé a Private Equity társaságok a vállalkozásokat” címet viseli.
Az SPD háttéranyaga elsődlegesen amerikai vagyonos cégeket, vagy személyeket vett célkeresztjébe. Ezen befektetői csoportok kezében egyesül közel 5000 cég, mintegy 400 ezer alkalmazottal időközben a legnagyobb németországi munkaadók közé tartoznak. Eljárásuk a következő példa szerint zajlik: a Private Equity társaságok kikeresik az egyes „iparágak legértékesebb darabjait”, felvásárolják, bezárják, vagy eladják a vállalkozások mindazon részét, amit feleslegesnek ítélnek, majd a maradékot eladják, vagy a tőzsdére viszik.
Az SPD kritika középpontjában az amerikai KKR cég áll, mely 1999-ben a Goldman Sachs bankkal közösen megvásárolta a főként pénz automatákra szakosodott Siemens Nixdorfot. A céget 2004-ben a tőzsdére vitték, melynek 350 millió eurós bevételéből a cégnél mindössze 125 millió eurót hagytak, a maradék 225 millió eurót a KKR és Goldman Sachs tette zsebre. A cég megvásárlása és a tőzsdei megjelenése közötti időben a KKR és a Goldman Sachs mintegy további 160 millió eurót fizettetett ki különféle jogcímeken a Siemens-Nixdorffal. A KKR egy másik áldozata a kommunikációs eszközök gyártója a Tenovis, korábban Telenorma. Még 2002 végén, közvetlenül azután, hogy a KKR átvette a céget, az alkalmazottak lemondtak fizetésük 12,5 százalékáról, hogy ezzel legalább egy évig biztos munkahelyük legyen. 2003 nyarán azonban a Tenovis rövid úton elbocsátotta alkalmazottainak majd felét, miközben a KKR egy rendkívül bonyolult pénzügyi rendszert épített fel, ennek során nevezték át a céget is. A szinte átláthatatlan pénzügyi zsonglőrködés következményeként, postaláda cégek, hitelfelvételek és lelépési pénzek által, valamint milliós honoráriumokkal és bérleti díjakkal, mint egy citromból úgy préseltek ki mindent a Tenovisból. Ebből egyedül a KKR profitált.
A KKR mellett még számos cég, többek között az Apax, a Carlyle, a BC Partners, az Advent, a CVC, a Permira, a Saban Capital, vagy a Blackstone szerepel az SPD négyoldalas „sáska listáján”.
origo.hu
Szijjártó Péter: Más dimenzióba került a magyar-holland kapcsolat Geert Wilders pártjának kormányzati szerepvállalásával
