A huszonnégy Volán-társaság az idén a hatóságilag szabályozott autóbusz-tarifákat 4,5 százalékkal növelhette meg, ez azonban – mivel infláció alatti áremelésről lehetett csak szó – nem elegendő a szolgáltatási színvonal szinten tartásához sem. Információink szerint a Pénzügyminisztériumban egyelőre azért nem támogatják a Volán-cégek által igényelt jegyáremelést, mert az állam nem tudná kifizetni a kedvezményes menetjegyek utáni fogyasztói árkiegészítést. Abban az esetben ugyanis, ha hét százalékkal változnának a tarifák, a büdzséből is többet kellene fizetni a szociális vagy az államilag garantált kedvezményes – például diák-nyugdíjas – menetjegyek után, erre azonban nincs pénz a költségvetésben.
Szorult helyzetben vannak ugyanakkor a társaságok, hiszen a reálértéken számítva csökkenő árbevétel miatt a szükséges fejlesztéseket nem tudják elvégezni, és az országos hálózat egyre több útvonalán ritkították meg a járatokat.
Ezzel a forgalmuk és az árbevételük is folyamatosan csökken. Értesüléseink szerint a társaságok újabb hétszázalékos áremeléssel kívánják ellensúlyozni a tavalyi és az idei év infláció alatti tarifadrágulás számukra kedvezőtlen hatását. Tavaly a Volán-társaságok 10,3 százalékos jegyáremelésre tartottak igényt, ám csak három százalékkal drágultak a tarifák a 12-ről 15 százalékra növekvő áfa miatt. Ugyanakkor ezt az öszszeget vissza kellett fizetniük a költségvetésbe. Az idén 7,3 százalékot jeleztek a pénzügyi kormányzat felé, amiből 4,5 százalékos emelés lett.
Nemcsak az autóbusz-társaságok gazdasági helyzetét, hanem a szolgáltatási színvonalat is befolyásolja az Európai Unió azon rendelkezése, miszerint a cégek év elejétől nem kötelesek a veszteséges járatokat fenntartani. Ez elsősorban a kis lélekszámú településeket érinti. Mindez komoly problémákat okozott már év elején, hiszen a falvakban élők a munkahelyükre nem tudtak eljutni és a tanulóknak is gondot okozott a közlekedés a kimaradt járatok miatt. A társaságok az idén százmillió forintos állami forrást használhatnak fel a veszteséges járatok üzemeltetéséhez, ez az összeg azonban nagyon kevésnek bizonyul.
Tóth András sajtókampányt emleget
Munkatársainktól
Sajtókampányként éli meg Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a napokban róla megjelent híreket, és ezért jogi ellenlépéseket helyezett kilátásba. Az MSZP-s politikust az késztette megszólalásra, hogy belpolitikai hullámokat vert fel a felügyelete alatt álló Nemzetbiztonsági Hivatal eljárása, aminek eredményeként bezúzták Kulcsár Attila telefonlehallgatási jegyzőkönyveit. Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerint a Fidesz ez ügyben tanúsított magatartása hazaárulás, Répássy Róbert ezzel szemben úgy vélte, hogy itt bűnpártolásról lehet szó, amelynek elkövetőit a szocialistáknál kell keresni.
Részletek a 3. oldalon

Eladó a vármegye legkisebb háza – különleges ajánlat Vérteskethelyről