A 2003-as Roland Garrost megnyerő belga játékos ellen a tavalyi US Open-győztes Kuznyecova 5:3-as állásnál egy brékkel már megnyerhette volna a mérkőzést, majd 5:4-nél ő adogathatott a győzelemért, azonban Henin kiegyenlített, majd a következő két gémet megnyerve 3 óra 15 perc alatt 7:5-tel zárta le a játszmát és a mérkőzést.
A 6. helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova tavaly is és most is a négyedik fordulóban, azaz a legjobb 16 között búcsúzott, ezúttal egy már szinte megnyert mérkőzést engedett ki a kezéből.
A 10. helyen rangsorolt Henin-Hardenne a négy közé jutásért az orosz Marija Sarapova (2.) ellen lép pályára.

Nem fogja elhinni, milyen módszerrel lopott a tolvaj trió a kecskeméti áruházban