Lejáratás közpénzen?

A Fidesz választ vár a miniszterelnöktől arra, hogy valóban készült-e kampányterv Orbán Viktor lejáratására - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Répássy Róbert, a párt frakcióvezető-helyettese. A kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kancellárián nem készült ilyen tanulmány, a bemutatott dokumentum hamis.

MNO
2005. 06. 15. 14:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Felkérjük a miniszterelnököt, hogy nyilatkozzon arról, készült-e a részére ilyen, vagy ehhez hasonló lejárató kampányterv, a nyilvánosságra került irat alapján, annak hitelességét vizsgálandó, rendeltek-e el a Miniszterelnöki Hivatalban vizsgálatot„ – mondta Répássy Róbert. Hozzátette: a dokumentum a hivatalos irat látszatát kelti, tartalma pedig arra a mélyen erkölcstelen alapelvre épül, hogy mindegy, hogy nem igaz, csak beszéljenek róla.

Mint elmondta, kedden több internetes hírportálon is megjelent egy irat, amely azt a látszatot kelti, hogy Gyurcsány Ferenc részére állami hivatalnokok, közpénzen, a parlamenti ellenzék vezetőjének lejáratására készített kampánytervet állítottak elő. A képviselő leszögezte: nem tudják, hogy az irat valós-e, azonban annak tartalma már részben megvalósult. A lejárató kampányterv létezését csak az idő bizonyítja, vagy cáfolja majd – jegyezte meg.

A politikus közölte: arra is választ várnak, igaz-e, hogy az Orbán-vizsgálóbizottság menetrendjét a miniszterelnök egy magas rangú munkatársával egyeztetik; igaz-e, hogy a testület munkáját a Miniszterelnöki Hivatalból irányítják. Az Orbán-bizottság menetrendjének egyes elemei ”gyanúsan összecsengenek„ ezzel az irattal – tette hozzá Répássy Róbert.

László Boglár kormányszóvivő hamisítványnak nevezte szerdán a dokumentumot, s hozzátette, a kancellárián nem készült ilyen tanulmány. A tervezet állítólagos készítője, Braun Róbert, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt tanácsadója ilyen tanulmányra megrendelést nem kapott és nem is készített – tette hozzá. A szóvivő úgy fogalmazott: inkább az tűnik összeesküvésnek, hogy születnek hamis papírok, majd egy ellenzéki párt ezeket felhasználva támadja a miniszterelnököt és a kormányt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.