Nehéz döntés előtt a német szövetségi elnök

Horst Köhler e héten határoz arról, hogy feloszlatja-e a Bundestagot és kiírja-e az előrehozott választásokat. A Der Spiegel cikke a szövetségi elnök döntését próbálja megjósolni. II. Sándor trónörökös és tanácsadói az alkotmányos monarchia ismételt bevezetésén dolgoznak Szerbiában a Die Welt írása szerint.

Der Spiegel (spiegel.de)

A baloldali hírmagazin „Az indítékok vizsgálata” című írásában próbálja megjövendölni a szövetségi elnök e heti döntését: vajon feloszlatja-e Horst Köhler a Bundestagot és kiírja-e az előrehozott választásokat, vagy sem.

Miként 22 évvel ezelőtt Karl Carstens, most Horst Köhler is egy televíziós szózattal kíván a németekhez fordulni, hogy megindokolja a Bundestag feloszlatása és az előrehozott választások kiírása kapcsán hozott döntését. Az alaptörvény értelmében péntekig kell határoznia Köhlernek. ( Az alaptörvény értelmében a szövetségi elnöknek három hét áll rendelkezésére, hogy az elveszített bizalmi szavazást követően – ez július 1-én történt – feloszlassa a Bundestagot és kiírja a választásokat – K.L.)

Minden valószínűség szerint ez lesz Köhler hivatali idejének legfontosabb határozata, hiszen az alkotmányozó atyák szinte kizárólag erre az egy kérdésre korlátozták a szövetségi elnök hatáskörét, miután tanultak a weimari elnöki köztársaság katasztrofális tapasztalataiból. Ha a köztársaság „legfőbb ceremóniamesteri” szerepére korlátozott elnök megtagadná a Bundestag feloszlatását, akkor a kancellár kénytelen lenne tovább kormányozni vagy lemondani. Ez azonban aligha következik be, hiszen a színfalak mögött Köhler már jelezte, hogy Gerhard Schröder kezdeményezésének megfelelően – hazája iránti felelősségtől vezettetve – hozzájárul a parlament feloszlatásához.

Köhler semmitől sem fél annyira, mint attól a káosztól, ami negatív döntése következtében robbanna ki. A szereplők egymást vádolnák, ami végleg tönkretenné a német politikai elit tekintélyét. Schröder azon bejelentését, miszerint tovább kormányoz, ha Köhler nem oszlatja fel a Bundestagot, az elnök fenyegetésként értékelte.

Az elnöki hivatalban a döntés nyilvánosságra hozatalának előkészületei gyakorlatilag véget értek. Amennyiben Köhler elődjének, Carstensnek a forgatókönyvét követi, akkor a televíziós beszéd előtt a kancellárt kell tájékoztatnia döntéséről, hiszen azt a kancellárnak el kell látnia aláírásával, majd a dokumentumot egy magas rangú futár viszi át a Bundestag elnökének Wolfgang Thierse-nek az irodájába, aki ezután tájékoztatja a frakcióvezetőket.

Hetek óta elemzik a köztársasági elnök jogászai a rendkívül bonyolult alkotmányos helyzetet. Az elnök joga, hogy egy eredménytelen bizalmi szavazást követően feloszlassa a Bundestagot, de egyúttal köteles a voksolás törvényességét is vizsgálni, s e tekintetben van oka a kétkedésre, hiszen ezen a bizalmi szavazáson Schröder veszíteni akart. A kormánypárti képviselők jelentős része követte a kancellár akaratát, és tartózkodott a voksoláskor. Schröder eljárását azzal magyarázta, hogy nem számíthat a „Tisztelt Ház többségének állandó bizalmára”, s ezért kér új mandátumot a választóktól.
Három nappal a sorsdöntő bizalmi szavazást követően Köhler döntését megkönnyítendő további információkat kért, például a kancellári hivataltól azt a dossziét, melyről Schröder a július 1-i SPD frakció ülésen beszélt. Itt a kormányfő egy olyan dokumentumgyűjteményről ejtett néhány szót, melyet az alkotmánybíróságnak küldene el, amennyiben a taláros testület elé kerülne a Bundestag feloszlatásának módja. E dosszié többek között sajtóösszeállítást tartalmaz a lehetséges kormánypárti „elhajló” képviselőkről.

Köhler kilenc pontban foglalta össze kérdéseit a kancellár érvelésének ellentmondásos elemeivel kapcsolatban. Hogyan értékelendő – hangzott a negyedik kérdés –, hogy a szövetségi kormány röviddel a bizalmi szavazás elveszítése előtt még 40 törvényt képes volt a vörös-zöld koalíciós többséggel elfogadtatni? Különösen kényes a nyolcas kérdés: hogyan értelmezendő a frakcióvezető, Franz Müntefering július 1-i kijelentése, miszerint „Gerhard Schröder kancellárként bírja az SPD-frakció bizalmát”? Ezzel Müntefering Schröder érvelését teljesen abszurddá tette.

A jelenet mindenesetre meglepő volt: beszéde közepén Müntefering a kancellár iránti hűségnyilatkozatával lepte meg a Tisztelt Házat és mindenekelőtt Schrödert, majd amikor mozgolódást tapasztalt a CDU soraiban, akkor félretéve beszéde előre megírt szövegét el kezdte szidni az ellenzéket. „Kezdeményezzenek egy bizalmatlansági indítványt!” – üvöltötte. – „Látni fogják, maguk kisebbségben vannak a házban. Egészen világosan látni fogják!”- kiabálta.

A megkérdezett jogi szakértők valószínűtlennek tartják, hogy az alkotmánybíróság felülbírálná az elnök várható, a Bundestagot feloszlató döntését.

Die Welt (welt.de)

A konzervatív napilap „A trónörökös a királyságát akarja” című belgrádi keltezésű írásában beszámol II. Sándor uralkodói ambícióiról.

Türelmesen rázogatja a feléje nyújtott kezeket a szerb trónörökös, II. Karagyorgyevics Sándor koronaherceg. Négy napon keresztül ünnepelte 60. születésnapját otthon, Szerbiában, abban a királyi palotában, amit egykor nagyapja, I. Sándor 1924-ben Belgrádban építtetett.

Ünnepi köszöntőt már szerbül mondja. Alig öt éve él Szerbiában, és azóta megtanulta a nyelvet. Tíz évvel ezelőtt 50. születésnapjára azt kívánta, hogy a 60.-at már Szerbiában ünnepelhesse egykori családi kastélyában. „A kívánságom teljesült” – mondja a koronaherceg. „Most azt remélem, hogy az idei óhajom is teljesüljön”. A beavatottak tudni vélik, II. Sándor és tanácsadói az alkotmányos monarchia ismételt bevezetésén dolgoznak.

„Közvéleménykutatások szerint Szerbia, Montenegró és boszniai szerb köztársaság lakóinak 29 százaléka támogatja az alkotmányos monarchiát” – állítja II. Sándor. A szerb politikusok egyelőre hallgatnak a kérdésben, csak a külügyminiszter Vuk Draskovic és pártja, a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) támogatja a kilencvenes évek elejétől az alkotmányos monarchia bevezetését.

Ekkoriban a trónörökös még egy londoni reklámcégnél dolgozott és sohasem járt – legalább is közvetlenül – szerb területen. II. Sándor londoni emigrációban született 1945. július 17-én a Claridge Hotelben, s hogy ne veszítse el a trónöröklési igényét, ezért Churchill engedélyezte a 212-es szoba szerb territóriummá nyilvánítását. (Sándor szülei 1941-ben menekültek el Belgrádból, amikor országuk néhány nap alatt összeomlott a tengelyhatalmak támadása következtében – K.L.)

A szerb miniszterelnök, Vojislav Kostunica a díszvacsorán közvetelenül a trónörökös mellett ült. Belgrádi pletykák szerint a viszony kettejük között nem túl szívélyes, II. Sándor közeli barátja volt Zorán Djindjicsnek. Eddig a trónörökös távol tartotta magát a politikától.

Az sem javítja a Kostunicához fűződő kapcsolatát, hogy jó kapcsolatokat ápol a szerb elnökkel, Borisz Tadiccsal. „A négynapos születésnapi ünnepség egy nagyívű reklámkampány kezdete” – mondják a jól értesültek. Az alkotmányos monarchia ismételt bevezetéséhez Szerbiában a parlament kétharmados többségére van szükség.