Széthullott az Orbán-bizottság

Semmiképpen nem tud tovább működni az Orbán család vagyonosodását vizsgáló bizottság – ezt a külföldön nyaraló Szabó Zoltán (MSZP) nyilatkozta a Magyar Nemzetnek. Mivel Ékes József független képviselő is jelezte, hogy a „régmúlt koncepciózus eljárásaihoz” hasonlítható bizottsági munkában nem kíván részt venni, a grémium határozatképtelen.

Magyar Nemzet
2005. 07. 16. 11:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sikerült elérnie az ellenzéknek, hogy egy, a Fidesz elnöke számára kellemetlen bizottságot ellehetetlenítsen, a kialakult helyzet miatt ugyanis az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló testület „semmiképpen sem tud tovább működni” – ezt Szabó Zoltán jelentette ki a lapnak. A vizsgálóbizottság szocialista tagja külföldön tartózkodik, így a Magyar Nemzettől értesült arról, hogy több képviselő is távol kívánja magát tartani a munkától Molnár László bizottsági elnök büntetőügyei miatt. A politikus elmondta: ha lemondana a jelenlegi elnök, akkor sem működhetne tovább a testület, mivel Répássy Róbert fideszes alelnök nem vesz részt az üléseken. – A Fidesz, az MDF és Ékes József független képviselő visszavonulásával határozatképtelenné vált a testület, amely így napirendjét sem tudja megszavazni – jegyezte meg Szabó Zoltán, és hozzátette, hogy nem tudja pontosan, a tanácskozási jog alapján milyen döntéseket hozhatnak.

Tegnapi közleményében Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője leírta: tiszteletben tartja az Országgyűlés határozatát, ezért nem kívánja az Orbán-bizottság munkáját akadályozni. A testület nyári ülésein azonban csak akkor kíván részt venni, ha azokat nem Molnár László jelenlegi elnök vezeti. Kifejtette, hogy a bizottság új elnökének megválasztása parlamenti döntést igényel, amelyre csak az őszi ülésszak kezdetén kerülhet sor. Ékes József, aki függetlenként kapott mandátumot a bizottsági munkára, az Info Rádiónak nyilatkozott: a bizottság munkája a „régmúlt koncepciózus eljárásaihoz” hasonlítható. Hozzátette, az utolsó három ülésen már nem vett részt. Örül annak, hogy Herényi Károly is rádöbbent arra, hogy a jobboldalhoz tartozik, s úgy döntött, hogy nem vesz részt a bizottság ülésén, bár ehhez apropó volt Molnár László jelenlegi helyzete.

A jelen állapot szerint határozatképtelen az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló bizottság, mivel a grémium ülésein még részt venni akaró MSZP-s és SZDSZ-es képviselők nem teszik ki az ötven százalék plusz egy fős többséget. Molnár László nem kívánt nyilatkozni a kialakult helyzetről. Az MSZP-s bizottsági elnököt – amint a Magyar Nemzet felfedte – vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, számviteli fegyelem megsértése, valamint magánokirat-hamisítás és hatrendbeli közokirat-hamisítás vétsége miatt ítélték el korábban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.