Tízen újították meg részvételi szándékukat a korábbi résztvevők közül, valamint négy új jelentkező is ringbe szállt az intézmény elnöki székéért. – A kuratóriumi elnökség a borítékok 24-i felbontása után – közjegyző jelenlétében – először a pályázatok formai követelményeit vizsgálja meg, majd elkezdődnek a tárgyalások a tartalmi kérdésekről is – mondta Gellért Kis Gábor, a kuratórium elnöke. A pályázók a kuratórium szeptember 5-i ülésén mutatkozhatnak be a testület elnökségének és civil delegáltjainak. Az ülés egyébként is mozgalmasnak ígérkezik. Szadai Károly, a kuratórium elnökhelyettese ugyanis ekkor kívánja megtárgyalni a rádió ügyvezetésének kérdését. A javaslattal kapcsolatban Gellért Kis Gábor elmondta: elvileg van rá esély, hogy szóba kerüljön az ügy.
Emlékezetes: a kuratórium két tagja augusztus elsején határozatot kívánt elfogadni arról, hogy Hollós Jánost jelöljék ki a rádió ügyvezetőjének. Gellért Kis Gábor, a testület szocialista elnöke viszont a szavazás előtt berekesztette az ülést. A kuratórium tagjainak többsége ennek ellenére Hollós mellett foglalt állást. Gellért Kis a kuratóriumot kikerülve megpróbálta elérni, hogy a cégbíróság jegyezze be tulajdonosi megbízottként Szíjártó Istvánt. A cégbíróság azonban kuratóriumi állásfoglalás becsatolását kéri az ügyben. Így a szeptember 5-i ülésen most már bírói állásfoglalás alapján kerülhet sor arra a szavazásra, amelyet Gellért Kis korábban megakadályozott. Az ülés berekesztésével kapcsolatban Szadai Károly kuratóriumi elnökhelyettes ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett, kérve, hogy a vádhatóság mondja ki: Gellért Kis Gábor jogszerűtlenül akadályozta meg a szavazás lebonyolítását.
Egy korábbi ügyészségi állásfoglalás, amely a Duna TV-ben kialakult hasonló helyzet okán született, kimondja: a civilekkel kiegészült nagykuratórium jogosult megnevezni az ügyvezető személyét.
Pótlap a jegyzőkönyvhöz. Pótlapot csatoltak csütörtökön ahhoz a jegyzőkönyvhöz, amely a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának augusztus elsejei üléséről készült – tudatta az MTI-vel Pós Péter, a kuratórium civil delegáltja. A pótlap rögzíti a Hollós János ügyvezetői kinevezéséről született döntést. A dokumentum szerint „a pótlap a hitelesített jegyzőkönyv elválaszthatatlan része”. Gellért Kis Gábor szerint a pótlap nem tekinthető hivatalos dokumentumnak.

Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása