Hock Zoltán, MDF-elnökhelyettes: Az MDF nem bolsevik párt, ha valaki késett a tagdíj befizetésével, nem húztuk ki rögtön piros tollal a nevét. Sokan elmaradtak, meghaltak, amit nem követtünk nyomon. Márciusban elhatároztuk, hogy szembenézünk saját magunkkal, és tagmegújítási folyamatot indítunk el. Hozzávetőlegesen az eddigi tagság 60 százaléka, több mint tízezer ember újította meg a tagságát. Ez azért fontos, mert ők már ehhez az MDF-hez tartoznak, hiszen ekkor már mindegyik konfliktuson túl voltunk.
(Magyar Nemzet, 2005. augusztus 30.)
Megérte? A korábbi sárga trikós drámája a Tour vasárnapi szakaszán
