Nyusztay Máté: Magyar Banánköztársaság

MNO
2005. 08. 30. 8:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyusztay Máté: „Remélem, a két ország közötti kapcsolatok olyan jellegűek, hogy nincs szükségünk kémekre” – nyilatkozta nemrég Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az egykor szintén RMDSZ-es Szatmári Tibor ügyéről. Szatmárit és feleségét, a Határon Túli Magyarok Hivatalánál (HTMH) dolgozó Ildikót a közelmúltban erdélyi, majd magyar lapok is kémkedéssel vádolták. Ha igaz, a hölgyet a magyar szervek leleplezték, és férjével együtt csak azzal a feltétellel maradhatott hazánkban, hogy megszakítja kapcsolatát a román szolgálatokkal.
Az ügyet kirobbantók indítékairól csak annyit, hogy Ildikó – akinek a HTMH-nál politikusaink külföldi látogatásainak szervezése volt a feladata – a vád szerint intim viszonyt ápolt két magyar kormánypárti miniszterrel (végül is ki tudja, mi kell ahhoz, hogy egy baloldali politikus Erdélyben kifütyültesse magát), férje pedig, aki nem mellékesen Tőkés Lászlóval is szembekerült, állítólag az Orbán-kormány idején Erdélybe juttatott támogatásokkal kapcsolatban bizonyító erejű dokumentumokat szivárogtatott ki a sajtónak. Mindkét szál a jobboldal érdekeltségét valószínűsíti az ügy kirobbantásában, de ha történetesen a baloldal „robbantott” is, a lényeg ugyanaz: jellemző. Mármint egy banánköztársaságra.

(Népszabadság, 2005. augusztus 30.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.