Rádió ellenőrző testülete: Gellért Kis törvényt sértett

A Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének határozata szerint az intézmény kuratóriumi elnöke, Gellért Kis Gábor súlyos jogsértést követett el azzal, hogy a Műsorszolgáltatási Alapból augusztusra járó mintegy 650 millió forintot önkényesen három részletben utalta át.

MNO
2005. 08. 31. 16:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének közleménye szerint Gellért Kis Gábor törvényt sértett azzal, hogy augusztus közepéig mintegy 281 millió, augusztus 19-ig újabb 124 millió forintot utalt át, a fennmaradó összeget pedig augusztus 29-ig visszatartotta.

Az ellenőrző testület határozata szerint Gellért Kis Gábor a demokrácia alapértékeit és a jogállamiságot sértette meg azzal, hogy az országos médiumokban úgy nyilatkozott: az augusztus 8-ai kuratóriumi ülés hiteles jegyzőkönyvének az általa előterjesztett változatot tartja. Az ellenőrző testület szerint a kuratóriumi elnök kötelessége, hogy a kuratóriumi elnökségnek, illetve a társadalmi kurátoroknak időben eljuttassa a működésükhöz szükséges információkat, dokumentumokat.

Olyan nagyon nem ráz meg ez a döntés – reagált Gellért Kis Gábor a Távirati Irodának. Közölte: az ellenőrző testület határozata nélkülözi a testület méltóságához szükséges körültekintést. A kuratórium elnöke kiemelte: ha az intézmény törvényellenesen működik, nem kaphat közpénzt. A másik panaszról azt mondta Gellért Kis, hogy a kuratórium hivatala és elnöke nem arra van kitalálva, hogy a kurátor napi óhajainak parancsszerűen eleget tegyen. Hozzátette: a kurátorok minden olyan anyagot időben megkapnak, amely a munkájukhoz szükséges, ám csak tájékoztató jelleggel kapják meg azokat a dokumentumokat, amelyek az elnökség belső anyagai.

(Forrás: Magyar Rádió)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.