Tanévkezdés: védőnőből több lesz, iskolából kevesebb

A tanévkezdéssel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről számolt be mai sajtótájékoztatóján László Boglár. A Fidesz politikusa, Sió László szerint a kormánynak nincs oka a dicsekvésre, mivel nem teljesítette választási ígéreteit.

MNO
2005. 08. 30. 15:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az iskolakezdéssel kapcsolatos kormányzati intézkedésekről számolt be László Boglár kormányszóvivő mai sajtótájékoztatóján. Megtudhattuk, folytatódik az iskolatejprogram, amelynek keretében az idei első félévben mintegy 576 ezer gyermek juthat tejtermékekhez. László Boglár hozzátette: a családügyi tárca kiterjesztette az ingyenes étkeztetés lehetőségét a rászoruló alsó tagozatosokra is. Szólt arról is, hogy a védőnői hálózat majdnem kétszer annyi iskolai védőnővel áll rendelkezésre az idei tanévtől kezdve, mint a megelőző években. A most induló tanévtől válik teljessé az ingyenes tankönyvellátás rendszere az újonnan belépő 9–13. évfolyamos kedvezményezettekkel – fogalmazott.

A belügyi tárca a közlekedésbiztonsági előkészítő munka mellett elkezdte azoknak a rendőröknek a felkészítését, akik például drogmegelőzési programban vesznek részt – folytatta László Boglár, aki megemlítette azt is:a tanévkezdéstől használhatóak a BKSZ egyesített bérletei is – ez mintegy 16 ezer bérlettel utazó diákot érint.

A Nemzeti Sporthivatal ebben a tanévben is támogatja a diákok szabadidős sporttevékenységét. Az első iskolai félévében 12 millió forintot fordítanak a halmozottan hátrányos helyzetű diákok sportolási lehetőségeinek biztosítására, és 181,5 millió forintot különítettek el a Beruházás a XXI. század iskolájába pályázati program végrehajtására.

Szeptember elsejétől 0,7 százalékponttal csökken a hallgatói hitel kamatlába, a kamat így 11,25 százalékra mérséklődőtt, a felvehető maximális havi összeg 25-ről 30 ezer forintra nő – mondta a kormányszóvivő.

A hírközlési tárca a közháló segítségével az összes magyarországi közoktatási intézményben szélessávú internet-hozzáférést ígér az év végére, illetve a következő év elejére – hangzott el a sajtótájékoztatón.




A kormány nem teljesítette választási ígéreteit: nem lettek ingyenesek a tankönyvek, az étkeztetés, az utazás, nem létesítettek tízezer új kollégiumi férőhelyet, s még a mostani csökkentés ellenére is magas a diákhitel kamata – reagált a kormányszóvivő által bejelentettekre Sió László (Fidesz).

Az ellenzéki politikus kitért az iskolabezárásokra, -átszervezésekre is: mint mondta, több mint ötszáz intézmény kényszerült belső átszervezésekre, csoportösszevonásokra, illetve elbocsátásokra, és több mint kétszáz óvoda, iskola megszüntetéséről, átszervezéséről döntöttek a fenntartók.

A Fidesz szakpolitikusa szerint semmi oka sincs a kormánynak a dicsekvésre; utalt az idei érettségibotrányra, illetve a felvételire, valamint arra, hogy a felsőoktatási törvény az Alkotmánybíróság előtt van. Sió László szerint a kormánynak legalább azt az állapotot kellene biztosítania, ami 2002 tavaszán volt az oktatás területén.

(Híradó, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.