Az SZDSZ a privatizáció felgyorsítását támogatja – közölte Gusztos Péter, majd hozzátette: pártja amellett érvel, hogy ne legyenek „szent tehenek„ a gazdaságban.
Gusztos a Fidesz Lendvai utcai irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor visszaállamosítással kapcsolatos kijelentéseire reagálva elmondta: a magyar államnak 1944 milliárd forint bevétele származott a privatizációból eddig. Az SZDSZ-es képviselő szerint ha ezt a Fidesz négy év alatt akarná visszaállamosítani, akkor ez havi 10 500 forint kiadást jelentene személyenként az adófizetőknek.
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője reagálásában leszögezte: amit Gusztos Péter mond, annak nincs valóságalapja, hiszen senki nem beszélt arról, hogy az összes eladott állami vagyont vissza kell államosítani. Az a Fidesz álláspontja, hogy a költségvetési hiány betömése érdekében nem szabad eladni azokat a vagyontárgyakat, amelyek értékesítése az emberek mindennapi életének biztonságát veszélyezteti – közölte a Távirati Irodával Révész Máriusz, aki hozzátette: a Fidesz véleménye az, hogy a MÁV-ot, a Volán-társaságot, a kórházakat állami kézben kell tartani.
A fideszes politikus szerint a kérdés az, hogy a MÁV, a repülőtér, a Volán társaságok, a posta az európai gyakorlatnak megfelelően állami kézben maradnak, vagy pedig ezeket elkótyavetyéli az elkövetkező hónapokban az állam?
(Forrás: fn.hu, Info Rádió, fideszfrakcio.hu)
Hamarosan megkezdődhet a csődbe jutott utazási iroda utasainak kártalanítása
