A két ország azzal számol, hogy az Európai Unió 2007-2013-as költségvetési időszakában Románia tagország lesz, ezért listát készítenek elő a közös infrastrukturális tervekről, a magyar gazdaságnak lehetőséget nyújtó Fekete-tengeri partvidék közös hasznosításáról, vagy a természeti katasztrófák által sújtott romániai régiók infrastrukturális megerősítéséről – mondta Bársony András Bukarestben, miután Markó Béla kormányfő-helyettessel tárgyalt.
A magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára által vezetett küldöttség az integrációs és külügyi vegyesbizottság keretében előkészíti az október utolsó harmadában sorra kerülő első magyar-román kormányülés napirendjét.
Markó Béla RMDSZ elnök, kormányfő-helyettes szerint fontos, hogy a szimbolikus üzeneten túl a kormányülésnek minél tartalmasabb legyen a napirendje. Bársony András azt ígérte, hogy gazdag tartalmú listáról fog dönteni a magyar-román kormányülés már a következő két-három évre vonatkozó közös projektekről.
Orbán Viktor: Európa bajai az ukrán háborúból erednek + videó
