Mintegy 2 milliárd forintra nőtt a Pénzügyminisztérium (PM) és a hozzá tartozó intézmények adósságállománya június 25-ig – derül ki az Államkincstár honlapján közzétett adatokból. Ennél nagyobb adósságot, a teljes állomány 37 százalékát az oktatási tárca és az általa felügyelt szervezetek mutatták fel.
Az APEH-hez kapcsolódik a tartozás legnagyobb tétele: az adóhivatal az állammal és a tb-alapokkal szemben 1,6 milliárdos adósságot halmozott fel, de ezt a PM közlése szerint június 29-én, illetve július elsején kiegyenlítette, így a tárca tájékoztatása szerint a felügyeletük alá tartozó költségvetési szerveknek általában nem jelentős, 30 nap alatti szállítókkal szemben fennálló, tehát nem köztartozásuk van.
Az oktatási minisztériumnál továbbra is nagy az adósságválság. A tárcához tartozó intézmények – elsősorban egyetemek – januárban még 5,510 milliárd forint adósságállománnyal küzdöttek, ez júniusra 4,645 milliárdra csökkent, ám arányuk a teljes állami állományon belül nőtt, mivel a többi tárca területén összesen 2,8 milliárd forint tartozáscsökkentést könyveltek el. Leginkább a felsőoktatási intézmények vannak eladósodva, melyeknél júniusban 4,344 milliárd, júliusban pedig 3,855 milliárd forint volt a tartozás.
A legjelentősebb adóssággal az orvostudományi centrummal rendelkező egyetemek küzdenek: az elmúlt két hónapban a tartozás 2,919 milliárd, illetve 2,724 milliárd forint volt. Kincstári biztos kirendelését szükségessé tevő úgynevezett minősített tartozása csak a Pécsi Tudományegyetemnek van, ahová a csaknem kétmilliárd forintnyi adósság csökkentése érdekében ki is rendeltek biztost. A pécsi egyetemnek a szállítókkal, illetve szolgáltatókkal szemben maradtak adósságai.
A pénzügyi tárca szerint a jelentős tartozás mögött az áll, hogy a felsőoktatási intézmények vezetése sokszor nem tudott megfelelő választ adni az olyan új kihívásokra, mint az integráció, vagy a betegellátás területén a teljesítményfinanszírozás, illetve az utóbbi években a teljesítmény volumenkorlátja.
(Forrás: Napi Gazdaság)
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
